Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Üvegkalitka
lóak — az egyházi építkezések. De Castiglione Branda kardinális ideje alatt jelentős építkezések folytak a veszprémi várban, Masolino da Panicale olasz építész irányításával. Bíró Márton püspök nevéhez fűződik. 1763-ban a tatai Eszterházyak akkor mái Tatán, Pápán és Egerben hírneves építészét, Fellner Jakabot bízta meg a püspöki palota terveinek elkészítésével. A munka irányításában, a sokat utazgató Fellner Jakab távollétében állítólag egy művészlelkű gvárdián: Protárius jeleskedett. Az egyház jelentőségének és hatásának ellentmondásossága a hatalom és az ember kapcsolatában kereshető. A főpap és a szerzetes ugyanazon intézmény tagja volt. Szervezetileg maga az intézmény kapcsolta össze őket, ideológiában pedig azok a — főpapra, szerzetesre és hívőre egyformán kötelező — parancsolatok, általános felebaráti kötelezettségek, a békesség, a rend, a munka, az egymás iránti szeretet és a segítés öröme, amelyek azonban nem a kétezeréves keresztényi erkölcs felfedezései és sajátosságai. Az egyház csupán megfogalmazója volt a mindenkori ember és a közösség kapcsolatának, a normális együttélés szabályainak. A hierarchiában, a hatalmakhoz hasonlóan: más feladat jutott a főpapságnak és más a szerzeteseknek. Az egyik politizált, a hatalmat szervezte, a másik az életével, a személyes példájával .gyekezett érvényre juttatni azokat az emberi és erkölcsi értékeket, amelyekre az egyház tömegideológiája épült. Így érthető csak, hogy miért más az egyház szerepe a társadalom szemszögéből nézve, és miért jelent mást az ember, a hívő személyes életében, gondolkodásában, az emberszolgálati normák betartásában. Az ellentmondásosság alól az ember maga sem kivétel. Bíró Márton püspök levétette a piactéren a kenyérárusító bolt tetejéről a város címerét s ezzel megalázta Veszprémet, de ugyanő adott utasítást az egykori megyeháza felépítésére, és kezdett hozzá a török idők alatt és Heister szörnyű garázdálkodása után csaknem romhalmazzá lett vár újjáépítéséhez. Az iparoscsaládból származó Gutheil Jenő kanonok, életének és képességének tetemes részét áldozta a város középkori történetének felkutatásába és a könyvébe. Öt magát sokan, főként a munkásmozgalom történetében járatosak, nem nagyon kedvelték Veszprémben, mert a Tanácsköztársaság leverése után ellenforradalmi hangulatú könyvet írt a kommün Veszprém megyei eseményeiről. Negyvenöt után a szemére vetették, joggal. Fiatalok csoportja jön szemben. Mindnek feltűnő nagyságú kereszt lóg a nyakában. Valahova igyekeznek. Talán a templomba? Nem úgy látszik, túl hangosak. Kiváncsi vagyok, a nyomukba szegődöm. A templom előtt csaknem elsodornak egy öregasszonyt. Nem bírom velük az iramot, feladom. Pillanatok alatt eltűnnek a szemem elől. Az öregasszony betipeg a templomba, litánia van. Az égre nézek: anyám szentképei a felhők párnáin úsznak. Hogyan feddett, míg élt? — Vannak az életben percek, fiam, az elbizonytalanodás, az erőhiány, a magára maradás percei, amikor a leg- megátalkodottabb emberben is feljajdul valami. Talán azt jelenti, hogy jó lenne imádkozni egy kicsit, de már késő... Gyakran eszemben van U. Antal plébános is. Él-e még? Meszeltfalú temploma a kék-árnyékos völgy legmagasabb pontján világított. Lakásához téglázott lépcsősor vezetett föl. Vállra vetett télikabátban várt a tornácon, míg felkapaszkodom, olyan arckifejezéssel, mint aki lélekben minden lépésnél a hónom alá nyúl, segítve lépésről lépésre. Arca elmosódott volna már, de nem sokkal a riport megjelenése után küldött magáról egy levelezőlap nagyságú dedikált fényképet. Fiatalabb korából. Néha kezem ügyébe akad a jobb városi fényképész műtermében készült portré, a legfontosabb vonások így megmaradtak: a drapp alapszín, a sűrű, felfelé fésült ősz haj, a sötét, déliesen fénylő szempár. Megvárta, míg a tornácon a cipőmről lekaparom a sarat. A szobában pálinka várt az asztalon. A kályhában száraz fa ropogott. Villanyt kellett volna gyújtani már, de U. Antal a nagy izgalomban erről megfeledkezett. Az iratokat (dokumentumokat) szétterítette az asztalon, közben hosszú történetbe kezdett egy hadbíró főhadnagyról, majd hirtelen egy másik történetbe csapott át. Időnként kedélyesen föl-fölnevetett, mint aki nem várja el, hogy komolyan vegyék, amit mond. Nem tudom, milyen lehetett Párizs 1941-ben. A Porte Saint Denis faragásos, barna tömege előtt valószínűleg német katonai járművek mozogtak, nyomukban szürke 207
