Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Takács Imre: Jégre fekszik a Hérosz, Kis vízfestmény, Nyárvégi szőlőhegyen (versek)
Nyárvégi szőlőhegyen Kifakul mind a hajam, mint egy rabé, folyik a mellem szőrén a barna lé. A portól, izzadtságtól szagosodva: lehetek nyár utolján én már ronda. Fekszem a vénült fűben a dombtetőn, mint egy fáradt bika a rossz legelőn. Mi lenne itt még kedves? Vagy holnap mi? Sorsunk törvénye mégsem pillanatnyi. Csak barna bólintással fogadom el a szárazság eredményét a hegyen. Mocorog a kíváncsiságom szintén — jelen vagyok a lomha mozgás szintjén. * Elindulok a hegynek. Mit tehetnék? A szomjas tőkéken is vár a termés. Vagy a mostoha sorsú tőkék alatt — hogy kihúzzam tövestül — rám vár a gaz. Jut annyi édes szőlő, amit érdem alapján emészthetek a bendőmben. Képzelődhetek annyit, hogy kitárul gazdagságom a vacak gazdaságbul. Vendégeket is hívok: Gyertek ide, sül a rostélyon nektek a pecsenye, és a pincehűvösben várja a bor, lemehessen a szomjas torkotokon. * Jót akarok én, persze, mint hazafi. Sikertelenségemet elringatni jól jönne most a harag, vagy áhitat, Lassú méreggel álcás halál itat, és megöl, ha szívemhez nem leszek jó, a jókat cselekedő, jókat alvó. Keménynek kell itt lenni, és világos szóval jelölni, ami kiviláglott. Akár ezen a hegyen, akár máshol. . . Kilép a ténylegesség a homályból. A bűnnel incselkedés, szövetkezés, mint a bársonyból bújik elő a kés. 194
