Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - Vathy Zsuzsa: Pókok és virágok (elbeszélés)

Aranka duzzogva, csaknem bosszúsan beszélt.

— Sápadt, szőke fiú volt, asztalos. Az ajtókat jött megjavítani. Mikor kész lett, kipróbáltam az egyiket, ő ott állt a hátam mögött, vállamra tette a kezét. Mondtam, nem szabad. Aztán mégis megengedtem neki.

Lesütötte a szemét, rövid, sípoló hangon nevetett. Mintha nevetne, és az orrát is fújná egyszerre.

— Ma történt. Az asztalossal. Értesz engem?

— Értelek.

Aranka orra és szája között éles, szomorú vonás jelent meg.

— Eddig, ha este hazajött a férjem, másra sem tudtam gondolni, csak hogy mit csinált napközben. — Arcán a szomorú vonás még mélyebb, még véglegesebb lett. — Ma, akármit csinált, rosszabbat, mint én, nem tehetett.

— Igazam van? — kérdezte később. — Ugye, igazam?

A lány nem válaszolt. Egy darabig szótlanul ült, és mikor fölállt, a zöld- ruhás nem tartóztatta.

Fönn, a teraszon lámpa égett, lepkék rajzottak körülötte. Olga az asztalnál ült, vagy inkább könyökölt.

A lány megfogta az öregasszony karját.

— Olga!

Az öregasszony petyhüdt arcán semmi sem mozdult. A lány megfogta a vállát, megrázta.

— Hallod, Olga? Az előbb bolondokat beszéltem.

Az asszony szája megmozdult, motyogott valamit.

— Azt mondtam, megölöm a kedvesemet — súgta a lány.

Az öregasszony fölnyitotta a szemét.

— Mi az? — pislogott.

— Semmi. Éppen, hogy semmi.

Olga már ébren volt, arca töprengőnek látszott.

— Nem értem — mondta.

— Mit nem értesz?

— A szög! Hogy került oda az a szög?

— Szög?

— A szög a fejében. A haja alatt.

— Mit beszélsz? — sikoltott a lány.

— A haja alatt találták. A nőt gyanúsították vele.

A lány remegni kezdett. Kiáltani akart, de akkor már odaért a zöldruihás.

— A pálinka — mondta. — Nem látod? Azt sem tudja, hol van. És a könyvek! A sok hülye ponyva. Csak az nem esik ki ilyenkor a fejéből.

Megfogta Olga karját, és egy csöppet sem gyengéd, de gondoskodó mozdulattal lökdösni kezdte.

Az öregasszony megállt, elmosolyodott.

— De nem ő volt. Az utolsó tárgyaláson fölmentették. — Megkapaszkodott Szél Viola karjában. — A bíró bocsánatot kért tőle! Hallod? Kezet csókolt és bocsánatot kért!

Elengedte a lány kezét, tekintetét diadalmasan körülhordozta a kerten, aztán merev, de egyenes léptekkel bement a szobájába.

180