Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Száraz György: A vezérkari főnök (Dokumentumjáték)
házikabátját, közben egyre szól a csengő. Stromfeld ajtót nyit, Morini és Maj- láth lép be.) MORINI: Na végre! Jó estét, ezredes úr. STROMFELD: Mit kívánnak az urak? MORINI: Beszélnünk kell önnel. STROMFELD: Nekem magával nincs semmi beszélnivalóm. MORINI: Igazságtalan hozzám. Én önnek mindig jó barátja voltam. STROMFELD: A barátaimat magam szoktam megválogatni. MAJLÄTIH: A lovagias ügyeket talán halasszák későbbre, uraim. (Stromfeldhez.) Gróf Majláth vagyok, őfelsége, IV. Károly főkamarása. (Csend.) Beljebb mehetnénk? Utálom az ácsorgást. STROMFELD: Minek köszönhetem a látogatást? MAJLÁTH: A kapitány Bécsbe utazik. STROMFELD: Siófokon keresztül? MAJLÁTH: Az ön apósa, Urbany tábornok jó ismerősöm. Ügy tudom, Bécsiben él. STROMFELD: Nincs üzenndvalóm. MAJLÁTH: Nem postásnak ajánlkozom. Reggelre Becsben lehet. Az antant-misszió kocsiját senki sem állíthatja meg. (Csend.) Nos? STROMFELD: Egy kicsit váratlanul ért... MORINI: Vallja be, nem ilyen látogatókra számított. STROMFELD: Nem egészen. MORINI: Látja, nem is vagyok olyan elvetemült fickó. Tessék azonnal készülődni. Még virradat előtt el kell érnünk a határt. Ha megengedik, én visszamegyek a kocsihoz. A járőrök miatt. Nem árt, ha látják az uniformisomat. (Kimegy.) MAJLÁTH (leül, szivartárcát vesz elő): Csomagoljon, ezredes. STROMFELD (kifelé indul, habozva megáll, visszafordul): Miért akarnak megszöktetni ? MAJLÁTH: Nincs más gondja e pillanatban? STROMFELD: Bocsásson meg, de tudni szeretném. MAJLÁTH (megropogtatja a szivarját, apró zsebkéssel levágja a végét): Szóval: miért? (Rágyújt. Nézegeti Stromfeld vörösparancsnoki egyenruháját.) Nincs kedve fölvarrni a tiszti csillagokat? És egyáltalán — es wird ja nioht bös gemeint! — miért hordja még mindig ezt az uniformist? STROMFELD: Nincs másik ruhám. MAJLÁTH: Hát igen. Veszélyes helyzetben van, kedves Stromfeld. Horthy- ék hazaárulónak, tartják. STROMFELD: Én harcoltam, ők pedig nyalták a megszállók seggét. MAJLÁTH: Harcolt. A vörösök oldalán. STROMFELD: A haza minden becsületes fiának kötelessége a veszélyeztetett haza védelmére sietni, bármilyen kormány legyen is uralmon. MAJLÁTH: Ezt Napóleon mondta, ugye? Schön. Szívesen elvitatkoznék erről, de az időpont nem alkalmas. Csak annyit: Horthyék ezt az érvet nem akceptálhatják. Nekik azt kell bizonyítani, hogy a Vörös Hadsereg nem volt hadsereg, és a céljai ellenkeztek a magyarság érdekeivel. Csak így igazolhatják azt a bizonyos aktust, amit az imént említeni méltóztatott. Ebből viszont az következik, hogy magát becsukják. (Csönd.) Ne skrupulizáljon, kedvesem. Hibázott, de idealizmusból tette, amit tett. És bármi történt is, nem engedhetjük, hogy a császár ezredesét, holmi darutollas taknyosok... Na, érti. Amire ezek képesek, az nem éppen comtessen lectüre. STROMFELD: Én nem vagyok a császár ezredese. MAJLÁTH: Elárulná, kié? Fölesküdött IV. Károlyra. STROMFELD: A monarchiának vége. És az uralkodó ... MAJLÁTH: Fenntartja igényét a trónra. STROMFELD: Gondolja, hogy a szer- bek, csehek, románok eltűrnének egy restaurációt? Vagy akár maga az antant. MAJLÁTH: Hol van már az antant! Jó, e pillanatban a konstelláció nem kedvező. Csakhogy a politikai helyzet e pillanatban más, mint az imént volt, s mire kimondom, ismét más lesz. STROMFELD: Csak nem képzeli, hogy a pragmatica sanctio alapján dönthetik el ma egy ország sorsát? MAJLÁTH: Ne ebből induljon ki, hanem a valóságból. Itt most kialakulóban van egy öngyilkos soviniszta irány160
