Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - SZEMLE - Mányi Nagy Péter: "Falum tenyerén járom a hazát" Szekulity Péter: A madarak repülni szeretnek

kel érteni. Útjai során — utazzon bár Maszkvába vagy a fővárosba, esetleg egy járási székhelyre — mindig elkísérik az otthoni emberek szavai, kérdései, s minden sorát a hozzájuk tartozás, az irántuk érzett felelősség hatja át. Származásának gyökerei nem is engedik másként látni, érezni, gondolkodni, és írni. Móriczot idézi a világ szemléletének ez a módja. A vidéket, az országot állandóan jegyzetfüzettel járó Móriczot. Meg Váci Mihályt, aki élete végéig a szabolcsi tanyavilág népének szemével látott. Móricz jegyzeteiből elsősorban elbeszélések, Váci élményeiből versek születtek, de mindketten írtak nagyerejű, személyes hitelű riportokat is. Szekultity Péter ugyancsak riportokban mondja el, amit falujának, szülőföldjének népe láttat vele.

önvallomás is hát a nyitó és záró riport. De mi van a két írás között? Mi az, amit Szekulity szükségesnek tart kimerevíteni életünk rohanó filmszalagjéról?

Örömmel üdvözlünk minden új falusi művelődési házat, könyvtárat. Elégedetten nyugtázzuk, hogy a mezőgazdaság gépesítése több szabadidőt engedélyez a föld művelőinek, hogy egyre több téesztag jut el beutalóval legszebb üdülőhelyeinkre. De ritkán gondolunk bele, hogy mindezeknek az eredményeknek a részesei mennyire tudnak élni az új lehetőségekkel még ma is, a hetvenes években? A Félve művelt bir- tokrészek című riportban szereplők még nem hiszik el, hogy nekik is szabad élvezni a strandolás, üdülés és sétáiás örömeit. A rövidke történetek párbeszéded sejtetik az okokat is: szemérem és évszázados beidegződés. Ezek az emberek a munkában éltek, ahhoz igazították napjaikat, perceiket, egész gondolkodásukat. Olyannyira, hogy ma, amikor tudják, élhetnének másként is, szégyenlak a semmittevést, a dologtalamságot, szégyenük a pihenést.

De ugyanígy említhetnénk a Közeledünk és távolodunk című írás szereplőit, akik valamikor talán szembeszálltak az intézővel, talán megtagadták az aratást, ha keveset ígért az uraság, de mindezt tették kalaplevéve és haragjukban, gyűlöletükben is ösztönös tisztelettel a felsőbbség iránt. Ök ma is igénylik, hogy a vezetőnek legyen tekintélye, igénylik a felsőbbséget. Olyan tekintélye legyen, hogy a pincér lesse a kívánságát, hogy a szüreten, ha meghívják, ne vegye vállára a puttonyt, hogy az autóbuszon ülőhelyet kapjon.

Vagy itt élnek közöttünk azok — amint a Nyelvi kiszolgáltatottság című riportban olvashatjuk —, akik az értük hozott rendeleteket, nekik tartott értekezleteket nem értik. Nem értik, — ha a szavakat egyenként föl is fogják —, mert nincs meg hozzá a nyelvi műveltségük. De ebbe a sorba kívánkoznak az Életek című riportban bemutatott emberek is. Ök jól élnek, illetve van pénzük elég, éppen csak élni nem tudnak vele. Dolgoznak, hajtanak, de élvezni nem képesek munkájuk gyümölcsót. Az egy következő fokozat lesz.

A kötet címadó írása, A madarak repülni szeretnek egy másik típusú riportot jelez. Ezekben az írásokban a társadalom gépezetének apróbb-nagyobb zökkenőit, csikorgásait tárja föl a szerző hasonló éleslátással és érzékenységgel, mint amikor az emberi kérdéseket boncolgatja. A madarak repülni szeretnek. De egy lelkes galambtenyésztő azzal kísérletezik, hogy madarait leszoktatja a repülésről Ezzel indul az írás, majd számyaszegett tehetséges, tenniakaró fiatalokat mutat be Szekulity, akik a repüléstől, szárnyalástól megfosztva vergődnek szűkreszabott lehetőségeik kalitkájában. Sorolhatnánk tovább a kötet hasonló írásait a semmitmondó értekezletekről, a ceremóniává emelt hétköznapi ünnepségekről.

Szekulity Péter újságíró. Riportjai tették ismertté nevét. A madarak repülni szeretnek riportgyűjtemény, de valahol más, több kötetbe gyűjtött újságriportoknál Talán azért is adta a szerző az Irodalmi riportok alcímet könyvének. Könyve valahol az újságírás és a széppróza határmezsgyéjén mozog. Az éles újságíród látás, a számtalan összegyűjtött adat a riportjelleget erősíti. A minden sorban jelenlevő személyes élmény, az egyszerűségében lírai, az élőbeszéd ízességét őrző nyelv a széppróza művelőjét sejteti. Olyannyira, hogy néha ki is billen a mérleg nyelve az utóbbi felé. Különösen akkor, ha egészében szemléljük a kötetet, — s tehet jük-e másként? — egységes, megszerkesztett műnek fogva föl. Ebben az esetben inkább érezzük tudatosan építkező szooiográfikus szépprózának Szekulity könyvét. Szándékos az óvatos fogalmazás: szociografikus. Élményszerűbbek, spontánabbak, helyenként líraibbak, követ 1086