Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - SZEMLE - Zalán Tibor: "... Sorsod a csillagok tükrében..." Hajnóczy Péter: A halál kilovagol Perzsiából

„...Sorsod a csillagok tükrében...”

„Meg kellett volna érezned, mennyire szenvedek, mert talán éppen ez volt szenvedésem célja, hogy megértsd, és ne legyek egyedül, a részvéted hiányzott, hogy helyeseld a szenvedésemet, hogy tanú legyél előtte."

(Hajnóczy Péter: A halál kilovagol Perzsiából)

Illetlenül lágy és romantikusnak tűnő címet választottam írásomhoz, (nyomára a szerző vezetett), nem különben annak tűnik a mottó, mely talán éppen nem jellemző írójára.

A cím választásában az a megérzésem ölt testet, mely szerint Hajnóczy Péter világképében két konstans elem látszik maga köré szervezni a valóságot: az egyik a sors, így kimondva és értve, a másik valamilyen, általa meg nem nevezett mozgatóerő, delej, talán predesztináció, kimondatlan és megérthetetlen.

Mottómat pedig az eddigi kritikákkal rögtön vitatkozni kész észrevétel íratta e kitűnő író munkáin meditáló soraim fölé: a „groteszk és az irónia”, a „szociológikus- ideológikus” beállítottság csak a héja lehet, s nem a lényege ennek a világnak. A valóság „kíméletlen váza” az „okos szociológia” irgalmatlan szomjúságot hivatott eltakarni, amennyire lehet, pótolni. Ez a szomjúság pedig a szereteté.

Az idézőjellel megjelölt terminusokat az első könyvének megjelenése utáni kritikákból ollóztam ki .Szinte kivétel nélkül örültek Hajnóczy jelentkezésének, no persze, nem olyan hatalmasan, ovációsan örülték körül, hanem morfondírozgatva, esélyt adva természetesen a későbbi kirostálódásnak is.

Kiemelték műveinek a realista szemléletét, nyelvi igénytelenségét, mások „cse- nevész nyelvi atmoszféráról” beszéltek, (itt el kéne tűnődnünk azon, csak költők esetében szabad-e és kell-e alkalmaznunk a képzavar terminust, s mi a helyzet a kritikusoknál?), kiemelték továbbá az őt ért hatásokat, név szerint a hatókat Ken Ken- sey-től Császárig, bár s szerencsére Kafkát nem nagyon emlegették.

Hitelességét (a valóság felé) kínosnak mondották, s tettek még néhány segítő és megzavaró gesztust.

Hajnóczy pedig, mint akit mit sem érdekel az egész irodalmi cécó, ügyet sem vetve rá, ugyanúgy folytatta tovább munkáját. Talán kicsit szigorúbban, talán kicsit rutinosabban. Fabulát persze nem írt többet; nem gondolnám, hogy a bírálatok miatt. Az ő alkata nem ad módot száz fabula elővakarására.

Most odáig jutott, hogy megírta harmadik lélekrendítő novelláját, az A halál kilovagol Perzsiábáit. Első jelentős novellája A Fűtő, második az M, harmadikként jött az eddigi legnagyobb.

Novellát írok, noha az író regényként címkézi a munkát. Mert éppúgy nem regény, mint ahogy kollégájának a vele egyidőben megjelentetett műve, a Termelési regény — nem kisregény. Bár, minden ízében a regény felé mutat. Elsősorban azzal, hogy legtöbb ponton, ha nem is radikálisan, szakít a hajnóczyzmusokkal, pontosabban, a Hajnóczy-novéllák építési, szerkesztési elveivel. Mert mi jellemzi a Hajnóczy- novellákat? Elsősorban biztos és arányos szerkezet. Általában hősünket — ritkábban hőseinket — szituációban találjuk. (Erről lásd még Dérczy Péter fejtegetéseit, Űj írás 1977/9!) A hősnek először viselkedési formát kell keresnie magának. Megpróbál viselkedni, de gesztusainak tartalmával egyelőre nincs, nem lehet tisztában. Általában meditativ pillanatok, cselekvés nélkül. (Második könyvében alig cselekszenek a hősei!) A bizonytalanság okozta szorongató érzés arra ösztökéli, ismerje fel a közte és a környezete között keletkezett viszonyt, fellépett feszültséget, beállt fenyegetést. A novella itt érkezik el a helyzetelemzés szintjére, mély nyilván már tartalmi kérdés (a viselkedési forma lehetséges tartalmáé). Meghatározza helyzetét. A cselekmény továbblépését a rákövetkező kérdésfeltevés, pl. „Miért vannak ők itt?”, majd a különböző képzelgések, feltételezések, látomások bevezetése teszik lehetővé. Látszatmeg1076