Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - MŰVÉSZET - Várkonyi György: Éhesek télen. Egy Derkovits festmény elemzése

s a leghátsó, fémszürke arcú ifjú munkásember tekintete szegeződik a kenyérre — kétségtelen, hogy a kis, pirosbama kenytérdarab a proletárok jelenlétének oka. ösz- szetartoznak és mégis tragikusan elválasztottak. Erről az ellentmondásról tanúskodik a két felirat elhelyezése is: a vertikálisan kettéválasztott képmező proletárokat tömörítő jobb felén a kenyér, csendőröktől uralt bal oldalán a zárva szavak. Ez a kenyér és joghurt azonban nemcsak étel, hanem áru is, hiszen itt nem egy térben van a hozzá kapcsolódókkal, nincs birtokukban, kirakatban kelleti magát. Áru mivoltában pedig már egy újabb nagy gondolatkörrel teremt összefüggést, melyben Darkovits az árut nem csendéleti, életképi motívumként, hanem a gyűlölt társadalmi berendezkedés gazdasági mozgatójaként, minden érték áruvá válásának dokumentumaként kezeli. Mindezzel még mindig nem merítettük ki a kép téma-összefüggéseit. A festmény geometriai középpontjában ott a gyermekét óvó anya e korszakiban oly sokszor és sokféleképpen megalkotott figurája. Bár itt nem eszmei középpont (hiszen a kép mindhárom tartalmi eleme: — csendőrök, proletárok, kenyér — egyaránt fontos, s együtt fejez ki mondanivalót), meleg színű foltja mégis kompozicionális szempontból a kép kohéziós magja. A proletárcsoport centruma, a védelmezőén körülfogott gyermek, s a vele szinte egy tömbből mintázott anya-figura tart egyensúlyt még a képtérből kifelé mozduló • csendőrtorzókkal is.

Mindeme hosszas téma-boncolgatásra leginkább az adott okot, hogy ebből a szempontból is igazoljuk a kép öszefoglaló jellegét. A téma ugyanakkor természetesen nem azonos a felsoroltak mechanikus összegezésével. A téma maga az osztályharc, annak ellentétes erőivel, pólusaival, tétjével és tárgyával. Letisztult, esszenciális megfogalmazás, ha nem is olyan végletes, mint az ugyanazon elemekkel operáló Terroré. Az állítás jobb megvilágításához szükséges a kép szimbólumrendszerének beható vizsgálata, a jelképek feloldása. A festményen jelen van a kor társadalmának két egymás ellen feszülő ereje, két ellentétes érdekű osztálya, illetve képviselőik, s jelen van a harc tárgya, a győzelem tétje, mely személyekkel meg nem jeleníthető. Ez utóbbinak tárgyi alakja egy darab kenyér. A kenyérdarab körül felsorakozott erők azonban nem hagynak kétséget afelől, hogy a kenyér itt nem csupán táplálék, hanem a táplálékhoz való jogot, a tápláléknak, az élet javainak igazságos elosztásához való jogot is képviseli. Ezért folyik a harc, ezért küzd a kenyérre sóváran meredő proletár, aki itt a képen egész osztálya nevében van jelen, generációs teljességgel, s oly tipizáló erővel megfestve, hogy a maga konkrét egyedi valóságában jelképpé tömörül. A zsarnoki elnyomás, az uralmat bitorló osztály, az uralmának zavartalanságát biztosítani hivatott rendfenntartó apparátus megtestesítőjeként jelenik meg az antagonisztikus ellenfél, a csendőr, torzóként, arctalanul, ezáltal méginkább elembertelenítve, konkrét személyiségétől megfosztva. A festőd gondolkodásmód világos: a csendőrből nem ember volta, hanem csendőr volta a lényeges, ezt pedig elegendően képviselik az erőszak, a hatalom szimbólumai: a tipró csizma, a kard, az ököl. E háttérfigurák elmosódottsága, megismerhetetlensége csak növeld misztikus idegenségüket: az ismeretlen, a megnevezhetetlen ellenség (irodalmi példáját lásd Franz Kafkánál) mindig a legfélelmesebb.

E ponton elkerülhetetlenné válik az összevetés egy másik, ugyanebben az évben készült művel: a Terror vagy Kenyérért cíművel. A téma, a mondanivaló, a szereplők és a szimbolika azonosak. Itt is a proletár, a csendőr s a kenyérdarab háromszögében feszül a tartalom, de a mondandó tragikusabb, tömörebb, agitatívabb. Minden redukált : a hatalmat a rendőrcsizma és a puskatus, a proletár tömeget a leölt tüntető feje jelzi, s kötük ugyanazon szerepben, de más helyzetben (nem kirakatban, hanem sárba tiprottan) a kenyérdarab. A két kép úgy vdszonyiik egymáshoz, mint egy film jelenetének korábbi és későbbi kockája. Az előbbi — ugyanazokkal a motívumokkal — a tragédia vésztjósló előzménye, a fojtott feszültség pillanatképe, az utóbbi a visszafordíthatatlan dráma lezajlása utáni megmeredt pillanat, lázító dokumentum, egyszavas vádirat, jajkdáltás. Az időben — a cselekmény kibontakozása szempontjából — korábbi kép a szemnek több örömet okoz, részleteivel elgyönyörködtet, komplett és kompakt, akár egy reneszánsz madonna. Az utóbbi megdöbbentőbb, agresszívebb, hatása kíméletlenebb, festői eszközei is szikárabbak, egészében: megrázó töredék. Szűkszavúsága feszültsége már-már elviselhetetlen. De nemcsak időrendi eltérés van — hogy a ha1060