Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - MŰVÉSZET - Várkonyi György: Éhesek télen. Egy Derkovits festmény elemzése

munkában használatos tárgyleíró kartonok szűkszavú, tárgyilagos stílusát? Valahogyan így:

„Péküzlet portálja előtt szorongó proletárok csoportja, az ajtó és kirakat üvegén át az üzlet belsejéből szemlélve. így a kirakatba' tett kenyérre és joghurtos üvegekre bámuló figuráikat a néző számiból látja. A csoport főalakja karjában tartott gyermekét kendőbe burkoló asszony. Tőle jobbra, bal profitban micisapkás, bajuszos férfi hátrább két fiatalember félig takart, szembenéző arca. A képnek az ajtó keretével elválasztott bal oldalán két balra kilépő, csizmás, kardos csendőr profil-sziluettje, derék fölött a képszéltől elvágva. A portálüvegeken visszafelé olvasható zárva és kenyér szavak. Az uralkodó, hideg ezüstös-szürkéket az emberi arcok és a kenyér okkeres barnái ellensúlyozzák.”

A leírt kép 1930-ban készült, a Derkovits életénék utolsó négy évét kitevő, az érett, remekműveket termő időszaknak, a semmihez és senkihez nem hasonlítható stílus kibontakozásának első évében. Erről a négy évről korrajzot adni e terjedelmi keretek között mellőzhető fényűzés; a történelem eseményei ismertek. Álljon itt helyette Körner Éva sommázata: „1930—1934, Derkovits életének utolsó négy éve, a nemzeti tragédia rohamos kibontakozásával, a gazdasági válság egzisztenciális megrázkódtatásával és a fasizmus erőteljes szervezkedésével esett egybe. Ezek a tragikus események alapjában változtatták meg Derkovits világképét...” E megváltozott világlátástól determinált festészet egyik reprezentatív, összefoglaló művének kell tekintenünk az Éhesek téleni. Az ellentmondás látszólagos: a kép a késői, érett korszak elejéről való ugyan, mégis joggal tekinthető tartalmi és formai szempontból egyaránt ösz- szegzésnek vagy (ha e ‘kifejezést konvencióink mindenképpen egy relatíve késői időponthoz kötik) tekintsük programadásnak. (A programadást természetesen csak önönmagának, a festőnek szóló programként kell itt értelmeznünk, mert hiszen Derkovits ekkor már túljutott mindenfajta proklamatív művészeti programokon, túllépett szükségszerű primitivizmusukon.) Tény, hogy az érett korszak valamennyi formai, mesterségbeli leleménye és állandó témáinak több rétege is kimutatható a képein. A festménynek éppen e többrétegűsége teszi próbára az elemzőt; a jelentéstartalmak nem fejthetők fel egyetlen frappáns megfogalmazással, nem bonthatok 'ki egyirányú megközelítéssel. Pedig ez a képi beszéd a lehető legtisztábban artikulált, nincs különösképpen rejtjelezve, motívumai nem szorulnak körülményes dekódolásra. Miről beszél hát elemzett képünk? (Először csak szemantikai megközelítésben.) Éhező, fázó proletárok összebúvó csoportjáról, akik üvegen keresztül nézik az előlük elzárt ételt, és ezt a megalázott, kiszolgáltatott helyzetet fenntartani rendelt erőszakszervezet mindenüttvaló jelenlétéről, a háttérben mindig ott masírozó, beavatkozni kész csizmás árnyakról. Ha most mindezt elemeire bontjuk, kiderül, hogy a képet, az utolsó periódusnak egyszerre több témacsoportjához vagyunk csak képesek — és kénytelenek — kötni. Ezek közül legátfogóbb: a tél. A Nagy Lajos. Januárját idéző, kegyetlen, nyomorító tél, amely természetesen nemcsak meteorológiai, klimatológiai realitás, hanem egy általánosított élethelyzet, osztálysors szimbolikus megjelenítésére alkalmas környezet, életkeret, mikrovilág. Ebben a téliben, az Éhezők telében különös jelentőséget 'kap, hogy mi, a nézők, belülről a fűtött péküzlet kintről sóvárgott melege felől szemléljük — zseniális kompozíciós fogás következtében — a jelenetet, s ezáltal az éppen nem rimbaud-i bájjal megfogalmazott kenyórlesők kirekesztettsége lelkiismeretünket is fellázítja. S hogy az egyébként törékeny határ kenyér és éhező között nehogy ledönthető legyen, kívül járőröznek az erőszak arctalan megtestesítői is. A tél hasonló jelentést nyer a kor többi nagy művén (Téli ablak, Téli viharban, Híd télen), s ha mindez nem volna elég a tél átvitt értelmének bizonyítására, szemügyre kell vennünk a Terrort. A Kenyérért címen is ismert mű kiváltó élménye — csakúgy, mint sok más képé és rajzé ekkor — az 1930. szeptember elsejei, véresen levert tüntetés. Bár a festmény nem dokumentumfotó, az átírás szükségszerűség, mégis fel keli figyelnünk arra, hogy e téma legmegrázóbb, legegyetemesebb érvényű festői megoldásához a szeptemberben bizonyosan nem tapasztalt havas környezetet alkalmazza Derkoviits. A télhez hasonlóan kiterjedt, átfogó témakör: az éhség, éhezés. Ez a fogalom a korszakban alkotott vala1058