Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Régészet és őshazakutatás V.
tanulmány LÁSZLÓ GYULA Régészet és őshazakutatás V * Az újabb időkben sokat várnak a régészettől, remélve, hogy az majd nyomára vezet őshazánknak. E várakozás részben jogos is, hiszen napról napra, évről évre gyarapodnak a leletek, és olyan területek régi lakottságáról is hírt kapunk, amelyekről semmiféle tudomásunk nem volt. Ám láttuk e kérdések egyik buktatóját, nevezetesen azt, hogy nyelvészeink olyan, a messze régiségben sűrűn lakott területekre gondoltak, amelyekre azonban nincsen és nem is lehet példa a régészetben. Másodjára pedig egy-egy terület régészeti egysége nem jelent okvetlenül nyelvi egységet is, ugyanúgy, mint a régészeti műveltségek különbözősége nem jelenti okvetlenül az azzal élők nyelvi, népi más voltát! A következőkben rövidre fogva ismertetem az őshazával kapcsolatos régészeti gondolatokat, bár ezek szervesen kapcsolódtak a nyelvtudomány tanításához, s láttuk, hogy ott más megoldások is kínálkoznak. Az uráli, illetőleg a finnugor őshaza, majd pedig a magyarság őshazája a nyelvtudomány, a régészet és a növényföldrajz közé illeszkedik, mert mindegyik eredményeit figyelembevéve törekszik valamire — ami voltaképpen mindig csak megközelítés maradhat, mert — mint láttuk is — hatalmas terület kellett ahhoz, hogy az egymást értő halász-, vadásznemzetségek megélhessenek. Sok bizonytalankodással találkozunk majd ismertetésünk folyamán, és egy percre se feledkezzünk meg arról, hogy ez nemcsak a magyar és rokon népek őshazájának kérdéseiben van így, hanem az úgynevezett „nagy népek” őshaza kérdése is éppen ilyen tisztázatlan. Az indo-európai népek, a törökök, a mongol-tunguzok őshazájának kérdéseiben éppen annyi a kérdőjel, mint a mienkében. Ez természetes is, hiszen az írásban rögzített nyelvek csak néhány ezer évesek, a történeti adatok úgyszintén, ezzel szemben az őstörténeti időket kezdjük évtízezrekkel mérni, de legalábbis az írott emlékek előtti sok ezer esztendővel. Az őshaza kutatása nyelvi tényekből indult ki, méghozzá a fák, állatok neveiből. A módszer meggyőzőnek hatott, hiszen az volt az alapja, hogy környezetünk megnevezésére szolgáló szavaink egyúttal le is írják azt a környezetet, amelyben élünk. Keresnünk kell tehát olyan faneveket, amelyek megvannak az uráli nyelvekben, vagy legalábbis a finnugor nyelvek többségében, s aztán figyelnünk kell e fafajták elterjedését, s amennyiben zárt területen találhatók, körülhatárolhatjuk segítségükkel az őshazát. Keresnünk kell az állatfajták kö* Részlet a szerző Őstörténetünk (Egy régész gondolatai néppéválásunkról) című új művéből, amely jövőre jelenik meg a Tankönyvkiadónál. 1039
