Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - SZOCIOGRÁFIA - Pósfai János: Kétnyelvű Muravidék

zeti egyenjogúság elve fejeződik ki abban, hogy a magyar nemzetiség és tagjai nyelvi, kulturális és nemzetiségi fejlődése előtt nem áll immár semmiféle akadály a jugoszláv szocialista önigazgatásai társadalomban. A Muravidéken élő magyarok és szlovének együttélése egyben kifejezője Jugoszlávia és Szlovénia helyes nemzetiségi politikájának is, amely sohasem függ a nemzetközi viszonyoktól, a szomszédokkal való együttműködéstől, vagy a nemzetiség nagyságától. Mert a népek és nemzetek egyenjogúsága része és feltétele a munka és az ember teljes felszabadulásának.

A kétnyelvű oktatás bevezetése együtt járt a szlovén és a magyar nemzetiség belső viszonyainak rendezésével. A lendvai és a muraszombati község területén mintegy tíz, tizenegy ezerre tehető a magyar lakosok szánna. Az ötvenes évék végén az elemi iskolai tanulóknak csaknem a fele volt magyar. Ezek a gyerekek vagy a magyar tagozatokat, vagy pedig — elsősorban gazdasági okokból — a szlovén tagozatokat választották. A magyar gyerekek többsége is, főleg a lendvai község területén, a szlovén iskolát látogatta szívesebben. Látniuk kellett, hogy ezeken a tagozatokon jobb a szervezettség, az innen kikerülő tanulók továbbtanulása előtt kevesebb az akadály. A magyar tagozatokra jóformán csak a falusi gyerekek jártak, akik az iskola befejezése után otthon maradtak a gazdaságban.

A mostoha körülményekre jellemző, hogy egy-egy tagozaton nyolc osztály egy teremben, egy pedagógus irányításával küszködött. Ezek az állapotok aztán sajnos nagyon gyenge oktatói-nevelői eredményt hoztak, de ami még ennél is fájóbb, a magyar gyermekek elnemzetiesedését segítették elő.

„Abban az időszakban, amelyben ez a probléma legjobban kiéleződött, két intézkedés volt lehetséges: vagy megengedni azt, hogy a magyar nemzetiség csődbe jusson és ez a folyamat utat nyisson a magyar nemzetiség intenzív, önkéntes asszimilációjának, vagy pedig olyan megoldást találni, amely távlatokat nyit a magyar nemzetiség fejlődésének egy korszerűbb oktatási rendszer keretében” —fejtette ki Varga Sándor az általa szerkesztett Népújságban.

Aztán sok-sok küzdelem árán megszületett a döntés, hogy az oktatási reformmal egyddőben a kétnyelvű területeken olyan oktatási rendszert kell kiépíteni, amely alapja lehet a nemzetiségek testvériségének, s amely később is megkönnyíti az emberek egymás közti megértését, rendezi a viszonyokat a munkahelyeken, az igazgatási szervezetekben és nagyobb lehetőséget teremt általában a nemzetiség fejlődéséhez.

Csente, Petesháza, Gyertyános, Hosszúfalu, Göntérháza és Dobronak iskoláiban kezdődött meg a kísérleti oktatás. Előkészítették a kétnyelvű olvasókönyvek kiadását, amelyek később jelentős támaszai lettek a kétnyelvű oktatásnak. Ezzel egyidőben akció kezdődött a kétnyelvű óvodák megszervezésére is. A szülők persze kezdetben idegenkedve fogadták, sőt ellenezték az újrendszerű oktatást. Féltek tőle. Ide illenek a magyar nyelv és irodalom szakos: Varga József tanulmányának sorai, miszerint: „A második világháború befejezése utáni években a Muravidéken élő magyar nemzetiség tagjai nem tudtak bekapcsolódni az új társadalmi, politikád és kulturális életbe. Egyfajta közönyről lehetne talán itt beszélni, de az is elfogadható tény, hogy az idősebb generáció tagjai még mindig hittek titokban valamilyen csodában: hogy „ez a világ nem tart sokáig”; a fiatalok pedig még éretlenek és tapasztalatlanok voltak, hogy a nemzetiségi politikát helyesen értelmezzék, s még kevésbé alkalmasak arra, hogy annak a nemzetiség érdekeit szolgáló irányítói lehettek volna. Ez a fajta tudatos, vagy tudatlan önkikapcsolódás, elszigetelődés, illetve hozzáállás aztán azt eredményezte, hogy a Muravidéken élő magyarság soraiból csak elvétve került ki egy-egy értelmiségi, aki viszont a környezeti adottságok és az iskoláztatás körülményeinél fogva egyre távolabb került etnikai közösségétől, hiszen annak nyelviét, kultúrértékedt, életét stb. jóformán nem is ismerte már; nyelvét csak tájnyelvi, vagy alacsony köznyelvi szinten, kultúráját pedig csak oly mértékben és értékben amennyiben azt -tanulmányai során megismerhette, vagyis hogy a magyarság kultúrértékeiit milyen mértékben és értékben ismertették az egyetemes európai kultúrában. Ez azonban lényegesen kevesebb annál mint amennyit egy magyarnak tudnia kell saját népéről, annak évezredes fejlődéséről, történelmi múltjáról, műveltségéről stb.

1026