Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - SZEMLE - Csűrös Miklós: Két antológiáról
ban észrevétlen kisemberért. A kötet költői közül Fecske Csaba és Lesték Tibor teljesítménye látszik a legérettebbnek; főképp a képekkel, szavakkal bánás ökonómiája emeli ki verseiket, az, ahogyan az élmény és közérzet elhallgatott, kimondatlan részét is szuggerálni tudják. Kuszább, fésületlenebb formában, egyenetlen színvonalon, de az őszinte szembenézés és kimondás sejthető igényével fogalmazódnak verssé Kódory István, Balogh Attila és Páhi Péter tapasztalatai. — Ami a Toliam neve ez szerzőgárdáját illeti, elbeszélő prózájuk tematikában és modorban, hanghordozásban egyaránt valamely „kisrealista” tradíció igényes folytatásáról tanúskodik (Balogh Elemér, Márkus Zoltán, Szekér István). Sokszínűbb és gazdagabb a versválogatás spektruma. Botár Attila váteszi ágaskodás nélkül vállalt történelmi felelőssége, ellentmondások egységét megsejtő költői dialektikája, Dómján Gábor köznapi valóságból, lakótelepi élményekből táplálkozó, friss hangú lírája („Világosodni, / villámlani akarunk jámbor szobánk négyszögében" — írja a tízemeletes épület körül lobogó versek kapcsán) a megyehatárokon kívül is érvényt szerzett már magának. Figyelmet és várakozást ébreszt az olvasóban Bárdossy Pál groteszk fantáziája, nyelvi leleményessége, Bezzeg János egyelőre fölismerhető mintákat követő, de jó ízlésre és formai kultúrára valló oldott versbeszéde; G. Nagy Ibolya kísérletei még csak egy-egy fura ötlettel, szókimondó nyersességgel lepnek meg, Orolin Katalin költői prózája átütő eredetiség híján is fokozott műgondra, formai fegyelemre utal. A költészettel, a „szabadító énekkel” való találkozás megrendült és mámoros élményét nem minden verbális készség nélkül variálják Szokoly Tamás versei, de tehetségének igazi próbája alighanem az lesz, ha más témakörök felé is kiterjeszti érdeklődését, kifejező hajlamát. Kétségtelen, részértékekre ügyelve sorolhatnánk más műveket, aláhúzhatnánk más neveket is, szerencsés megoldások, ügyes találatok olyanok írásaiban is fölbukkannak, akiktől ezúttal típushibákra idéztünk példákat. Róluk szólva az egyéni teljesítmények korai rangsorolásánál fontosabbnak tűnik föl a közös szándék és erőfeszítés méltatása: útkeresésük, olykor botladozó indulásuk az irodalmi kultúra felé akkor sem lehet haszontalan, ha „csak” olvasókként, értő bírálókként, a vers műhelytátkadiban járatos művelt emberekként járulnak majd hozzá városuk, megyéjük, környezetük művészi alkotó légkörének tisztulásához. Továbbra is kapjanak teret gondolataik elmondására, bizalmat az érlelődés és kiválasztódás időszakára, de a kritika is tartsa eléjük figyelmes tükrét, hiszen jobbjaik, a nehezebb utat választók maguk is azt kérik a küszködésükre figyelmezőktől: „ne bántsatok a tisztelettel”. CSŰRÖS MIKLÓS 992
