Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - TANULMÁNY - László Gyula: "De sacrae Coronae Regni Hungariae..."
vannak azok a gépészeti helyiségek, melyek a fűtést, a szellőztetést szolgáltatják az egész épületben; itt szerepelnek azok a szociális helyiségek is, ahol az intézmény teremőrei és technikai személyzete átöltözhetnek stb. A tervpályázat ilymódon kialakított kiírása még egy sor — csak a szakembereket érdeklő dolgot is közölt: az alkalmazott épületszerkezetekre és építési technológiákra, valamint az épületgépészeti kialakításra vonatkozó olyan igényeket, mint pl. a kiállítótermek kívánatos hőfoka, a természetes vagy mesterséges megvilágítás módozatai, stb. A kiírást egy hirdetmény egészítette ki, ami tájékoztatta a résztvenni kívánókat, hogy a pályázaton való részvételük milyen időpontig és milyen benyújtandó tervlapokkal válik lehetővé. (A kiírás 1977. június 15-től vált ismertté, a tervek benyújtásának határideje 1977. november 8-a volt.) Hazánkban az utóbbi évtizedekben nem adódott lehetőség új képtár tervezésére, így eleve számítani lehetett a magyar építész-társadalom széleskörű érdeklődésére. Az az eredmény azonban, hogy a tervpályázati kiírás megjelent 150 példányának mindegyike elfogyott, és hogy a pályázatra végülis 56 pályaterv érkezett, meghaladta a legoptimistább várakozást is. Az utóbbi időben nagyjából az a tapasztalat alakult ki, hogy a kiírás felét-kótharmadát veszik ki az érdeklődők és a benyújtott pályatervek száma 20—25 között mozog. Ez az adat természetesen semmit nem bizonyít, de mégis arra utal, hogy a Szombathelyi Képtál Tervpályázata a szakásosnál-átlagosnál sokkal jobban megmozgatta az építész-társadalom érdeklődését. A Bíráló Bizottság a beérkezett pályaműveket 1977. november 29 és december 1-e között végig minden tagja együttes jelenlétében, folyamatos értékelő munkával Bozsokon bírálta el. A Bíráló Bizottság együttesen alakítja ki azt az álláspontot aminek alapján a benyújtott tervekben szereplő gondolatok értékelésével és egymáshoz való hasonlításával kiválasztják a minden szempontból ma és itt megvalósításra legoptimálisab- bat. A kiválasztás munkája mellett az egész mezőny munkásságának értékelését is, tervenként megvette a Bizottság és így kerül sor az I., II., és III. díjas, valamint a nem díjazott, de megvett tervek értékelésére. A megvett terveket egy-egy értékes gondolata érdemesíti megvételre, ezekben a tervekben nem a megoldás egésze sikeres. A díjazottaknál a munka egészében rejlik az érték, az I. díjas és a többi díjazott között sokszor alig érzékelhető a különbség, inkább az egész jó megoldása mellett, valamilyen részkérdésben mégoptimálisabb válaszadás adja a kiemelés lehetőségét. A Szombathelyi Képtár megvalósulásának új fejezetéhez érkezett a tervpályázati döntéssel. Meg van a megoldás, igazoltan — 56 terv mindegyike bizonyította, így vagy úgy — hogy ezen a helyen, az íseum-tömbjében a Belváros szívében minden megkívánt igényt kielégíteni képes módon van lehetőség a Képtárépület megépítésére. A következő lépcsőben az I. díjas terv szerzői a díjazott tervek gondolatainak fel- használásával hozzáfoghatnak az építési munkát (a kivitelezést) lehetővé tevő, részletes tervek elkészítéséhez. Utána az építőké a szó és ha ők is befejezték a munkájukat — reméljük nem is olyan sok idő múlva — Szombathely egy szép új épülettel lesz gazdagabb, kulturális életünk új fórumot kap és Derkovits Gyula, Dési Huber István és a mai magyar művészek új hajlékhoz jutnak Szombathelyen. 84