Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - TANULMÁNY - László Gyula: "De sacrae Coronae Regni Hungariae..."
művészet: „Helyi idő szerint 14 óra volt, amikor kiemeltük a koronát...” Beszélgetés Kovács Éva művészettörténésszel 1978. január 6-án Cyrus Vance külügyminiszter, Carter elnök személyes képviselője ünnepélyes keretek között, az amerikai nép nevében visszaszolgáltatta a magyar koronát és a koronázási jelvényeket jogos tulajdonosának a magyar népnek. Az előkészületek egyik fejezete nemzeti ereklyéink szakmai átadása-átvétele volt, amelyre 1977 decemberében került sor az Egyesült Államokban. A szakmai átvételt lebonyolító delegáció egyik tagja volt Kovács Éva művészettörténész, a MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának munkatársa. Egy művészettörténész, aki a koronázási jelvényekkel foglalkozik, aligha kapott megtisztelőbb és egyben felelősségteljesebb feladatot, mint amit Kovács Évának kellett elvégeznie, hiszen olyan műkincsek azonosításáról volt szó, melyet szakember 1938 óta, kerek negyven esztendeje nem láthatott szemtől-szembe, s amelyet korábban is csak a legritkább esetben, és akkor is csak „in vitro” vehetett szemügyre. Mondhatni, egyedülálló megbízás volt ez. Olyan tárgyakat kellett azonosítani, amelyeket de facto egyikünk sem látott. Az igazsághoz hozzátartozik az, hogy nem is beszéltünk azonosításról. A munkához a múlt századi kitűnő vizsgálatok, Ipolyi Amol- dék vizsgálata, valamint az 1938-ban készült fotográfiák kiváló alapot nyújtottak, de a legjobb rajz, vagy leírás és a legrészletesebb fotó is torzít, a valóságos tárgy mindig meglepetés. Bizonyára nagy segítséget jelentett, hogy ha a koronázási ékszereket nem is ismerhette korábban, de a korabeli európai ötvösséget annál inkább. A koronázási palástról készítettem a disszertációmat, ami 1958-ban jelent meg, az Acta Históriáé Artium-ban. Egyébként középkori ötvösséggel foglalkozom. Eredetileg főleg az Árpád-kori ötvösség történetével, de később ez az idősáv kiszélesedett. Bár. ha azt mondjuk, hogy Árpád-kori ötvösségtörténet, ez gyakorlatilag európai ötvösségtörténetet jelent, hiszen minden territoriális művészetnek a történetébe — részben az import tárgyakkal, azok hatásával, részben a mestervándorlások révén — hatott az egész Európa a maga sokféleségével. Ez teljes mértékben áll a magyar szentkoronára és a többi jelvényre is. Én a koronát illetően — éppen azért, mert azt kielégítően soha nem vizsgálhatták, századunkban legalábbis, hosszabb-rövidebb szemléket leszámítva nem — arra az álláspontra helyezkedtem, hogy nincs értelme a tárgy alapos vizsgálata 73
