Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám - TANULMÁNY - László Gyula: "De sacrae Coronae Regni Hungariae..."

kor a latin korona zománcait kelteznünk kell. Az apostolképek zománclemezeit a zománc teljesen ellepi, s ezért arra gondoltak, hogy koruk korai, mert a korai bizánci zománcok ugyancsak benépesítik az egész felületet. Am ezek az apostolok nem a bizánci zamáneműbelyek túLfinomult mesterségbeli tudását idézik, hanem meglehetősen „parasztiak” azokhoz képest. Deér József vette észre, hogy voltaképpen ülő alakokat jelenítenek meg s innen van, hogy fejük testükhöz képest túlságosan nagy (ez akkor lenne érvényes ha az alakok állanának). Kétoldalt vagy felfutó indás bozótot látunk, amelyben madarak álldogálnak, vagy pedig mértani mustrás oszlopokat. Hadd közöljem azt a megfigyelésemet, hogy pontosan ilyen jellegű, mozaikberakású oszlopokat készítettek a Cosma család remek mozaikrakói Rómában a XII-XIII. századfordulója körül! Ez megintcsak a keltezés miatt fontos a számunkra. Az apostolok zománcain a szemek befele kancsalítanak, az orrokat pedig lóherealakban hajlított szalagokkal rajzolták meg. Apróságok ezek, de azért említjük, mert párjukra ugyancsak a XII-XIII század fordulója táján akadunk a zománcemlékeken. De legkülönösebb a zománcok elkészítésének menete: az apostol alakok körül vastag körvonalat hagyott az ötvös, a hátteret visszakalapálta, s ebbe olvasztotta bele a zománcot. Hasonló eljárásokat csak a XII-XIII. század fordulója táján s kissé később találunk az európai zománcművészetben.

Alapvető felismerése Deér Józsefnek még az is, hogy a nyugati zománcművészet éppen ellenkező fejlődésmenetet járt be mint a bizánci. Bizáncban a korai időkben a színek tiszták, a rekeszek pókhálóvékonyak, és a zománc az egész felületet belepi, ugyanakkor Nyugaton a kezdő zománc valóban kezdetleges és a színei fakók. Bizáncban később a színek elfakulása s a rekeszek eldurvulása következik be, Nyugaton ezzel szemben a színek egyre kitisztulnak és a rajz finomodik. Így koronánk zománcai megintcsak késői időre mutatnak. Alapvető kérdés volt, hogy a zománcok hajlottak-e, pántraillők-e vagy síkok. Ma már kétségei nem szenved, hogy a zománcok síkfelületűek, tehát emiatt sem készülhettek a koronapántok számára. Sok apró sajátosság egybevetése után Deér úgy vélte, hogy a latin korona zománcai Bizánc és Nyugat érintkezésénél, azaz hazánkban keletkeztek az 1200-as évek táján. Erre a dátumra vallanak azok a filigrános kőfoglalatok is, amelyek a zománcképeket övezik.

Régebben, Ipolyi Arnold még úgy kísérelte megmagyarázni a négy hiányzó apostolt, hogy azokat homlokpántra erősítette a meglévők közé. Ilyen koronát mintázott Sidló Ferenc a székesfehérvári Szent István szobrára és Medgyessy Ferenc a győri vár előterében felállított lovasára is. A fentiek értelmében azonban ezek a kísérletek önmaguktól elesnek, hiszen, a latin korona zománcai is valamilyen kódex díszes tábláján lehettek, esetleg ereklyetartón. Vajon mikor illesztették egybe a görög és latin koronát? Először H. Mátyás 1611-es tallérján jelenik meg e koronával az uralkodó. Deér József alapos történeti kutatással azonban kimutatta, hogy a korona a régi, szentiStváni korona helyett készült és sorsát 1290-től pontosan követni tudjuk, tehát ez előtt kellett a két koronát egybeszerkeszteni. A koronát vizsgálók egyöntetűen megállapították, hogy az egybeillesztés sietve, felületesen történt, nem gondos, inkább kontár munka. Felvetődik a kérdés, hogy mikor került sor egy új István-korona elkészítésére, hiszen már István királyságának első éveitől nagy szerepe van a „diadema regium”-nak, magyarán a királyi koronának, és igen korán fellép a Szent lst- ván-hagyonaány is. Az írott források tehát jóval a műtörténeti eredmények előttről szólnak.

Ezt az ellentmondást Deér azzal oldja fel, hogy mindkét forráscsoport val70