Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - TANULMÁNY - László Gyula: "De sacrae Coronae Regni Hungariae..."
E két teljesen korszerű, nagy apparátussal elfogulatlanul és nagy hozzáértéssel készült vizsgálat lehetőséget adott a korona kérdésének újra való felvetéséhez. Deér József könyve éppen ezeken a vizsgálatokon, felvételeken alapul, de igényében, történeti és műtörténeti elemzéseinek, összehasonlító anyagának terebélyes voltával messze túljutott az előző két könyv eredményein, és a koronakutatás teljesen új korszakát nyitotta meg. Amikor nyomon követtük a korona eredetének lassú felismerését, láthattuk, hogy koronánk két részből áll: az alsó a görög feliratos corona graeca, a felső a latin írásos, a corona latina. Ismerkedjünk meg közelebbről e két résszel. A corona graeca arany pántján zománcok és ékkövek sorakoznak és a pánt felett középen elől a világuralkodó Krisztus, a tarkónál pedig Dukasz Mihály zománca emelkedik ki. A homlokrészen oromdíszek háromszögei és félkörivei egyre csökkenő magasságban tartanak fültől-fülig. A pántról, a fülek mellett és a tarkónál láncok csüngenek le, végeiken foglalatokban violaszín korund, rubin és mályvaszínű malachit kövekkel. A kövek megtartották eredeti göröngy formájukat, csak tükörfényesre lecsiszolták. Ezt látjuk a pánt köveinél is. Ez volt a középkor csiszolásmódja, szemben a későbbi gyémánt csiszolással, amely mértani testek lapjaira bontotta fel a tükröző felületet. A csiszoló ezzel a munkájával voltaképpen a teremtés szépségét hozta napvilágra, megmutatván az anyagban rejlő csodás fényességet. Nem vizsgálták még meg a korona köveit a szempontból, hogy a középkori hit szerint milyen tulajdonságokat, erőket képviselnek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a kövek nemcsak szépségük, hanem üdvöt hozó voltuk vagy varázselhárító erejük miatt kerültek a koronára. A korona pántján Koch Sándor vizsgálatai szerint, zafírok, ametisztek, és korundok sorakoznak és gránátok. Ezek közül a zafír, a korund és a nagyobb gránátok indiai eredetűek, s nyilván messziről jött babonás erőt tulajdonítottak nekik. Az igazgyöngysorral keretek pánton a zománcok és kövek váltakozó ütemben kaptak helyet, úgy amint ezt a középkori ötvöskönyvek tanítják. A zománcok a bizánci zománc legjobb korából valók és hajszálfinom aranyszalagok adják a rajzot. Ezeket a zománcokat pontosan keltezi a tarkó feletti három uralkodói képmás: Dukasz Mihályé, fiáé, a kis Konsztantinosz Porphyrogennetoszé, és Géza királyunké, tehát a bizánci zománcok 1074—77. közt készültek. A bizánci zománc fejlődéstörténetének abból a korából valók, amikor a színek még ragyognak, a vonalvezetés még nem vált díszítő jellegűvé, hanem érzékeltette a redők alatt a testet, ám a zománc már nem foglalta el az aranylapok egész felületét, hanem az alak körvonalai mentén a mélyedő felületet töltötte ki, úgyhogy az aranylap és az ábrázolás nagyjából egyenlő mértékben osztja meg a felületet. Ez a bizánci zománcok, nagy tudósa Kondakov által megállapított, második korszakára jellemző (ebből a korszakból való nálunk a Nemzeti Múzeum Constantinos Monomachos koronája és a korszak végéről való esztergomi csóktábla, staurotheke). Ügy vélem, hogy az aranylap megjelenése itt ugyanazt sugallja, mint még később is a festmények arany háttere: a mennyország fényességét. Nem véletlen, hogy Bizáncban éppen az időben újul fel az újplatoni fénymisztika, amely a mocsoktalan fényben (amelynek földi jelképe az arany), a mennyei Jeruzsálem fényét adja. A szentek ennek a mennyei országnak szülöttei, akárcsak az arkangyalok. Nos a középen trónoló Krisztus, kétoldalún két ciprus közt (a paradicsom jelképei) ül, kissé táncos, görög örökségű mozdulatban. Tőle kétoldalt — de úgy, hogy nem reá tekintenek, hanem vízszintesen előre — két arkangyal: Mihály és Gábor, majd két harcos szent: szt. György és szt. Demeter, ez a korona „égi rétege”; a földi rétegben Krisztusnak megfelelő magasságban a tarkónál Dukasz Mihály 67
