Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 6. szám - SZEMLE - Bakonyi István: Kalász Márton: Szállás

ciója van. Mind elsorolni itt nincs idő. Van azonban egy alapvető funkciója, amit gépiesen úgy fogalmaznék meg, hogy az irodalom az emberiség nagy panaszfala.” Ez a gondolat jár az ember fejében a Szállás verseinek olvasása közben. Észrevételünk persze nem új, hiszen a versben történő panaszkodás sem az. A bonyolult és egyre bonyolódó világban viszont mindig újrateremtődik ez az igény. Persze nem minden esetben jár mindez együtt magas szintű esztétikai értékkel.

Kalász Márton komor tónusú összképe szinte változatlan, töretlenül képviseli a „jó szóval” figyelmeztető irányokat. Ma is igaz 1970-es válogatott kötetének, az Éjféli körmenetnek, fülszövege: „A világ ellentmondásos jelenségeinek felmérése, a múlt megtisztító újjáélése, a lehetőségek józan mérlegelése, konok kitartás és hűség, ellentmondásos feszültségek katartikus hatású feloldása — küzdelmekből megteremtett emberi emberi, költői harmónia.” Azóta továbbírt műve megerősíti ezeket a minőségeket. Költészetének folytonosságára utal maga a költő is, miközben könyvének címét magyarázza: „A szállás, megtudhatjuk a Szótárból is, ideiglenes tartózkodási hely. A megnyugvásé; a pihenésé mindenképp — s az erőgyűjtésé.” Üjabb részösszegzés is a kötet, s ezt olyan versekkel igazolhatjuk, mint éppen a Szállás, a Kicsit ko-pottan, a Gyérebb, vagy az Üdvözlet. Kalász szinte tökéletessé finomult költői nyelvének példái e költemények, ilyen sorokkal: Kitelik, kiteljesedik / dudva — s lám, zúzmarafödte időm. / Ebben s abban ritkuló irhám, / két kezem: átjátszó szem-befödőm. összegzései nem bölcselkedőek és patetikusak, hanem visszafogottak, mint más versei is. S ha a szállás átmeneti tartózkodási hely és erőgyűjtés, akkor Korán, észak felé című versében máris az onnan történő elmozdulást fedezzük föl. (Itt a szóra, mint a repülés analógiájára is gondolhatunk.) A legfrappánsabb állapotrajzot talán a Tundrakutya tükrözi. Majd fehér éjszakáimat fölém / vonom magam. ;■ De inkább, j füstös sátor előtt / a pihegő tundra-kutya, / nézem a szurkáló csillagvilágot. Ridegség költözik itt a verssorokba, a megjelenítési erő könnyen érzékelhető. Az igényes költői program tetszik ki a Vasdióból: Sugallni jót, ha még lehet, / élő — máglyásan, lepedőkben / föltolakodó szemhatárnak. Fájdalom, felelősség- és küldetéstudat hallatszik a versből, erőteljes az etikai háttér.

A folytatni akarás határozza meg az egész második ciklus gerincét. Találkozunk itt is a kockázat vállalásával, de éppen ez a tudat segít hozzá a költészet megtisztító erejű győzelméhez. ... látszik, aki csak termő mag / földbe, másba, önkény időbe /pusztul, nyelve elnyeletik. A korábbi tónusok tűnnek fel ismét, a szorongás is megfogalmazódik. A tematika unalmassá válását az egyenletes színt zárja ki. Az egyetlen lehetőség művészi magatartás és megoldás Kalász Márton számára az erkölcsi igényesség, a tisztának maradni parancsa. Az öt spanyol vértanú pedig a csakis elménkben őrizhető s mind eleven testekbe rótt történelemnek aggasztó példájával int.

A formagazdagság is jellemzi ezt a kötetet. A lehető legtömörebb kifejezési módot elérve nem hűtlen a költő a hagyományosnak nevezhető formákhoz sem. Lásd: Ballada Éváról, Jég hátán, Elszalasztott nyarainkért. Ez utóbbi szonett kötött keretében nem téli hidegséget és sivárságot idéz, de az „elszalasztott nyarak” hasonló előjelet mutatnak. A szonett egyébként többször előkerülő műfaja. Mondanivalója itt sem különül el a fő gerinctől, akárcsak a dalformát őrző Jég hátán sem: Éljünk féljünk / kit kíméljünk / Sírig hadd elmendegéljünk. Verseinek zöme tehát fagyott légkört, kopárságot tükröz, s ilymódon társa a közelmúlt olyan jelentős köteteinek, mint Csoóri Sándor A látogató emlékei vagy Bella István Igék és igák című könyvei. Kalász Márton lírája is nélkülöz minden harsányságot, erős hangot. Megjelenési formái mögött mindig ott találjuk a rendkívüli igényességet, a morális feszültséget. Racionálisan, példás önfegyelemmel alkot. Több helyen fölfigyelhetünk a rend motívumának szerepére, amely szintén fontos eleme művészetének.

Amíg a Kérdezlek, alvó ciklusában a legszemélyesebb hangú műveket találjuk, addig A vándor városba érkezése több olyan verset foglal magába, amelyek megnevezett személyekhez, sokszor nagy művész-elődökhöz és kortársakhoz szólnak. A nemrég elhunyt Kormos István Rajz a nap-köszörűsről című versének ürügyén írt Vers a mindig nyaggatható bicigliről például ide tartozik. Nem önfeledt költői játék ez sem, ahogy a címből várhatnánk, hanem komor és mély mondandót hordozó alkotás:

571