Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám - TANULMÁNY - Urbán László: Az élet érdekel, nem az irodalom (Hozzászólás Kőháti Zsolt tanulmányához)

hozzájutni. A Bikk Makk Matyi, (rövidítve Tuskó Dani) és a Maszat Miska népi mesealakok győzelme gőgős, zsarnok királyok felett. A piros csillag meséjében kovácsüllőn született szikra-csillag, tehát a munkások kezéből származó eleven jelkép szabadítja meg a falu nagyurától a szegénységet. A verses mesék nyelve csengő- bongó, játékos, alliterációk, iker-szavak tarkítják a sorokat. Az Ezüstkard viszont, amelyet Kőháti Zsolt említ, nem a hazai, felszabadulás utáni eseményeket írja le, hanem bolgár nevű szereplőkkel átvett bolgár téma! Ezért a verses meséért nyerte el egy alkalommal a Magyar Rádió nívódíját.

Kőháti Zsolt úgy véli, hogy Urbán Ernő a felszabadulás utáni első évek írásaiban az 1919-es hagyományokat nem emelte ki eléggé, s mentségül az akkori politikai irányvonalra hivatkozik. Nem meggyőző ez a megállapítás, hiszen saját maga mondja, hogy a Csillag a Rábán c. elbeszélésben, a Tűzkeresztségben, a Pirkadásban hősei között ott vannak az 1919-es kommunisták. Ez írások kiadásának kelte: 1948., 1952., 1955! A Tündérmajor kötetben pedig olyan vöröskatonát szerepeltet, aki egy a Szovjetunió létéért harcoló százezer magyarból. (A kötet kelte: 1950!) A Pirkadás, amely szinte életművének kulcsregénye, s három kiadást ért meg eddig, lényeges mondanivalójának azt tartja, hogy az 1919-es kommunisták, mint az „alvóra ojtott ág” virágoztak ki 1945-ben, s pontosan tudták, mit kell tenniük. A Szegények igazságában (1946) is volt vöröskatona a főszereplő. A kettő ugyanis: vöröskatonák a Szovjetben, 19-esek itthon: egy és ugyanaz. Vagy elfelejtettük volna a tényeket? Az Ukrajnában harcoló magyar vöröskatonák legfőbb célja az volt: áttörni a Magyar Tanácsköztársasághoz, s azt közvetlenül, fegyverrel is segíteni. S a többi, később hazatértnek nem ugyanaz volt a sorsa, mint az itthoni 19-eseknek? Én fordítva látom: megnéztük-e, hegy 1950—55 között hány fiatal magyar író állította még Urbán Ernőn kívül ennyire előtérbe az 1919-es hagyományokat? S mikor tette ezt? Talán mikor ez volt a „vonal”? Én még nem felejtettem el, hogy 1948 végén, 1949 elején hogyan változott meg a sárvári párt vezetősége: egyetlen 19-es sem maradt benne! Arra is emlékszem, mi kor „leintettek” bennünket, hogy a sárvári Pásztorházon elhelyezett 19-es emléktáblát ne koszorúzzuk meg, mert az nem időszerű. Édesapám, a 19-es járási politikai biztos, a Szovjetház egyik elnöke, 1950-ben nem volt az új tanács megválasztandó listáján, sőt még 1954-ben is csak úgy lett tanácstag, hogy választókerülete „lecserélte” a jelöltet, s őt javasolták helyette, s így el kellett fogadni. — Vajon ilyen feltételek mellett egy regény főalakjává tenni meg őt és társait, hűségükkel és régi lelkesedésükkel, nem volt elég bátor tett?

Igaz-e, hogy Urbán Ernő írásaiból a szeretet, a meleg érzések ábrázolása hiányzik? Ennek cáfolására elegendő a Tűzkeresztségből Boziné, akit olyan meleg szeretet és tisztelet vesz körül, hogy még ellenfeleire is hatni tud. Persze, nem annyira ellágyuló szeretet ez, hanem erős, ahogyan a nagyon igazak tudnak szeretni. Szólhatnék arról, hogy közhelyes látás iratta-e az Ügy is lehet mondani karcolatot, amelyben a „paraszt közhelyesen panaszkodik”. A témát történetesen magam hoztam Vámoscsaládról, ahol fülem hallatára vitatkozott a párttitkár, a zsörtölődő, elégedetlenkedő, de a végén mégiscsak minden jót elismerő tsz-parasztasszonnyal. A beszélgetést hallgatva az én kezemben „füstölt a ceruza”, s hazajőve, a választási körúton éppen itthon levő bátyám rögtön lecsapott a jegyzetemre. Magam is megírtam ezt, de más formában, nem párbeszédesen, s furcsa volt, hogy a Vasmegye hasábján és a Szabad Népben a két írás szinte egyszerre jelent meg. Nem közhelyes látás, hanem megtörtént eset volt az írás alapja, s roppant jellemző azoknak az éveknek hangulatára.

Urbán Ernő írásainak megfejtéséhez elengedhetetlen a mindenkori politikai háttér pontos ismerete. S itt azt kell vizsgálni, hogy vajon valamiféle „programba iktatott” feladatot szolgált-e írásaival, vagy minden ilyen nélkül kereste-kutatta, hogyan és merre tovább, s ha baj van, mi is az igazában? Szabó Pál szavaival szólva: „Ügy hiszen a szocialista mezőgazdaságban, mint a régi hívők, hogy hittek a mindenható Istenben, s ez a pompás, csodálatos hit az Urbán kenyere, vize, levegője.” (Irodalmi Újság 1953. dec. 19.)

51