Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Pákolitz István: Vargabetűk
De azért mégis bele kéne avatkozni magánéletébe. Talán ez a beavatkozó erkölcsi mozdulat a pákolitzi líra lényege. Egész kötetének erős, egységes, osztinátós ez az alaphangja, valami kategorikus imperatívusz jobbító kényszerével, magas emberségével munkál tovább ez a lírai szó. Anélkül, hogy didaktikus lenne. A világ aranyvasárnapján szólal meg hitetőn, nem hitegetően, hogy „Fehér Karácsonyunk is lehet”. A verskeretező „Minden lehet még” ezt a világreményt zendíti meg. Semmi sem idegenebb a „csalatások és fenék” mélyvilágából föl- emelkedett költő megfontolt erkölcsi optimizmusától, mint a hurrázó vakhit. Ebben az etikus közegben fokról fokra, napról napra szívósan meg kell harcolni bármiért. Megint egy közhelyszerű (de a vers kontextusában már nem közhelyes) befejezés: Csak az boldogtalan, kinek nincs lehetősége a javításra. (Javítás) A „Mindig volt valami javítanivaló” banális igazsága a fenti versben mélyebb értelmet nyer, még az „elégséges” föloldozásának mizerikordiánus bölcsessége is benne van, a fölemelkedés örök esélyével, az esendőség és bizalom dialektikájával, a terméketlen tökély-öntudat tagadásával. Űj Intés az őrzőkhöz a strázsáló Készenlét: mintha máris lángokban állna a szomszéd hajléka. A biblikus mottójú Kérdőjelek eszméltető oknyomozás, már-már Szkepszisbe hull az akarat csüggesztő jeleit látván: Egyáltalán: akartatok-e valamit akárhogyan és bármikor is? Pákolitz egyik legeredetibb típusa, ciklusa az önéletrajzi hitelű (a lírai hitelt így is szentesítő) verseké (Nevezet, Találkozón, Ügyefogyott, Látogató, Betlehemes, Rang, Javítás, Csukales). Ezekben Kavafisz magyar követője annyiban, hogy nem tartja anakronizmusnak az eseményes, sztoris, anekdotikus versépítkezést. Ahogy Kavafisz parabolieálta a történelmi anekdotát, úgy egyéníti Pákolitz a maga eseményverseit, mindenkor a líra szférájába emelve a történést. A hajdani szegénység családmelege árad el ezeken a verseken. Pákolitz szegényemberes kötődését és gyermekség-nosztalgiájának érzelmes humorát innen értjük meg leghitelesebben. Groteszkjeit sok más költőétől az különbözteti meg, hogy Pákolitz alapállása mindig bevallott, meghatározható, egyértelmű. Semmi bujócska, szerepjáték vagy éppen cinizmus ezekben a groteszkekben. A legjobbak és a legüdítőbbek közé tartoznak. Igaz indulat munkál bennük, leküzdhetőnek érzett ellentmondások fricskái, fintorai. A groteszkelő látás és technika javára vált a Pákolitz-lírának. Gazdagodás. Az ő költői alkata, visszásság-ostorozó hajlama, fonákságokkal megbékélhetetlen egyenessége, nemes háborgása, abszurditás-csúfoló indulata kedvez a groteszk ütköztetés, nézőpont-áthelyezés módszerének. A Kutyabaj a groteszkek ciklusa. A sok szellemes közül kiemeljük a Körlevél címűt: az ebidomár (a Cave Canem Club tagja) magániskolát nyit az Elnemkötelezett Szabadasszociációs Vonítás elsajátítására. Ebből az ars poeticái magatartásból határozható meg a groteszkek kitűnő sorozata. Nem ítéli penitenciára a jellem-aberrációkat (nem is egyenesíti ki), egyszóval nem didaktikusán szól a kispolgárhoz, az alakoskodóhoz, a sznobhoz stb., hanem röntgen-értékű látleletekkel (vagy fordítva). A Nanenáné című groteszk egyúttal a pákolitzi komponálás kristálylogikáját is szemlélteti mértanias építkezésével: a négy módjel négy Az Alvó című vers vége is ilyen szentenciózus: 566
