Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - TANULMÁNY - Molnár Miklós: Folyamatos lét-érvényesség felé - Dobai Péterről Hanyatt című kötetének megjelenése idején
jáíosságait’ mutassa meg”. Mintegy vándorútra kelt a petőfii „örökkétartó jelenben” —; tétele szerint: „csak a most igaz”. Elemezte a szüntelen jelent: ahogy az idő megéli az embert. Aprólékosan és éleselméjűen végigforgatott egy köteg fotográfiát, s létrehozta a ’módosulások’ szféráját ’egy arc’ körül. Üjra meg újra elölről kezdte az emlékezést — úgy tetszett, nem lehetséges kimozdulnia pontszerű állapotából; „egy állapotcsomó fotogrammját” alkotta meg — az emlékezés ontológiáját; költői episz- temológiát a szemlélet modulációiról, arról, ahogyan az intellektus megcsócsálja táplálékait, „az ’egyáltalán’ állapotában”, amikor még vibrál valami esély hogy még egyszer mint egy megnyugvó mérleg vízszintje: az evidencia visszatér — mindezt ideiglenesen, alkura lépve „a ’tényleg’ egyszerű varázsával”, hiszen a totális megnyilvánulás korában majd: egy távoli jövőben az ilyen emlékezések mint ez a kutatás függőidőben: egy arc módosulásai használhatatlanok és feleslegesek lesznek mivel egyetlen pontból törnek a teljesség felé. E kötet: emlékezés-tanfolyam; közli, ahogyan az esetlegesség, a jelenben triviá- lisan-éppen-adódó ez-meg-ez legendáriummá terpeszkedik. Dobai megírta a mozdulatok mitológiáját; hol tiszta logikai ’tárgynyelven’, hol poétikus ’metanyelv’ és ’tárgy- nyelv’ paralel-futtatásával vagy ütközetésével és kisiklatásával. Folytatta akcióit a diszkreditált szavak, a kompromittált beszéd megtisztítására, és fölvázolta egy globális szintaxis paradigmájának körvonalait. Megismételte, megerősítette és kibontotta egy korábban is megfogalmazott alaptételét: „Nincs múlt; az örök eidosz lobog.” (Magának a folyamatként, illetve történetként felfogott irodalomnak a szempontjából Dobai könyvei úgy lépnek be a legkorszerűbb magyar nyelvű irodalom erőterébe, hogy egyúttal globálisan is érvényesek. Dobai nem ’fejlődik’, hanem változik, terjeszkedik, mozog és építkezik egyazon intenzitással. Gyakran ugyanazokat a témákat járja újra meg újra körbe, hol kevésbé, hol jobban ’objektivizálva’ őket. „Műveimet koncentrikus köröknek fogom fel, amelyek közepén ugyanaz a szervező erő áll. A koncentrikus kör kerületei a műfajok. Hogy ... mikor melyik műfaj kerül előtérbe, az az élmény intenzitásától függ” — nyilatkozta.) S ha a Kilovaglás egy őszi erődből c. gyűjteményben az akció-jelleg, a militáns elkülönülés, a konspirativ manőver-szerűség volt erősebb, az újabb versszövegekben inkább Dohainak az értelmezésre való állandó készenléte tűnik szembe. Az első verseskönyvhöz képest akár sértésként is hathat, ha azt mondom: a Hanyatt c. kötet figyelemreméltó lírai teljesítmény (is!). Mégpedig az utóbbi évek egyik legfigyelemre- méltóbbja. Finom és gyöngéd kötet — hogy egészen durván fogalmazzak. Forma szerint szabályos verseskönyv — a szemlélődő intellektualitás mantráival és matricáival: ... hanyatt, mikor test, érzés, emlékezés és gondolat egy tiszta, belső tengerszinten minden szerelmet végleg kipihen. A Hanyatt — akárcsak a Dimitrov (Vámház) tér, a 63-as villamos, a Gellért-fürdő, a Lukács-uszoda, a Tolbuhin körút meg ezek: totalitás, totális, frontális, nők, fény553
