Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám - TANULMÁNY - Kőháti Zsolt: Igazságkeresőben (Urbán Ernőről)

nak vidám tablóját adja, többnyire a felszínt, a gyors változás divatjelenségeit mutatva a Jó mulatóst! (1959) szellemesen bonyolított írásaiban.

Bár az Uborkafa „melléklapjain” íródott Fintor című novellájából fejlesztette regénnyé a Szamba-hercegnő-1 (1958); nem több az eredmény bővérű — olykor rabelais-i ízű —, földuzzasztott anekdotánál nagyravágyó, az egész országot, az életet afféle „melléküzemágnak” tekintő figurákról, az ízlésbeli elmaradottság vámszedőiről.

Megalkotja az átalakuló falu sokat próbált hőstípusát, a különféle vélemények mozaikjaiból összerakódó Baksa Mártont. Felelős publicisztikákban, riportokban, szociográfiákban tükrözi „szív és érdek”, „hidegvér és fantázia” növekvő összetartozását a konszolidáció előrehaladtával, a politikai egység kikovácsolódását az MSZMP, a párt és a kormány vezetői körül.

Régi fölismerésének új bizonyítékait nyomozza a tsz-szervezés egészséges „harmadik hulláma” idején: a minőségre tekintő, igényes „középparaszti” vállalkozókedv, kezdeményező készség megnyilvánulásait az osztályharc fölösleges élezésétől óvakodó új szakaszban (Egy Moszkvics ürügyén stb.).

(Nem lehet kétségbe vonni öntudatosan rajzolt publicisztikai önarcképének érvényét: „a közös gazdálkodásnak nemcsak szegődött krónikása, de meglehetősen ismerője és szenvedélyes propagálója is vagyok". Ám mégis: ezen az otthonos terepén „újrateremtődik” valamiképp az ötvenes évek első felének szemléleti hibája is: az, amire Nagy Péter utalt. Tükröződik minden filmregénye, a Vargabetű (1961) körüli vitákban. Gondos készülettel érlelte pedig Urbán ezt a művét is. A „zagitátorok” elől menekvő s végül tsz-szervezővé kezesedő Tapasztó Sándor históriáját Fejek a vízben című elbeszélése meg a Telitalálat című „mai anekdota” nyomán szőtte tovább; alighanem nincs olyan részlete, mely ne táplálkoznék valóban megtörtént eseményből. Együtt az egész mégis népszínműszerű, túlírt, kedélyesre tompított ábrázolása egy történelmi folyamatnak: a magyar falu, mezőgazdaság — egész társadalmunkat befolyásoló — szocialista átszervezésének. Kontrol (így!) című „mai anekdotá”-jában is mintha merő hiúságból kéretné magát a paraszti hős, hogy tsz-be szervezzék. Urbán a helyes módszer, önkéntesség és bizalom jegyében zajló változások horderejét lefokozza az anekdotikus megközelítéssel. Népies derűt sugároz nála a beszervezett falvakra használatos — világháborús emlékeket idéző — ige: „elesett”, holott — Galgóczi Erzsébet szavaival — ezt a bonyolult társadalmi és lélektani folyamatot21 nem kevés vívódás, belső válság, olykor tragédia kísérte.

Feltétlenül igaza van a kortárs kritikáinak: „a kép, amit kapunk, egy irreálisan idilli világ". Hasztalan fogalmazódik Urbán epés válaszában Mentség és magyarázat: idézetözöne Platóntól Tamási Áronig nem rejtheti művének szemléleti csorbáját.22

Az anekdota keletkezéstörténetét adja s egyben meghaladását is megkísérli 1963- ban Színe és visszája avagy a levágott ujjak esete című újabb „oknyomozó” regényében. Hosszabb ideje folyamatos műhelygondja, amit a Földközelben egyik írásában így fogalmazott meg: „mi, írók, az utóbbi időben valahogy... elkényelmesedtünk. A kéziratpapír, egy szűk tágabb baráti kör, néhány vaktában elmarkolt és továbbadott ,értesülés’, esetleg egy-egy önigazoló, kurtára szabott,kiruccanás az élet’-be, igen, nagyjából ez lett számunkra a világ." Az írói felelősségről szól tehát ez a regény is, mint valamivel korábban A négylábú kutya, Mesterházi Lajos rokon törekvésű, útjelző alkotása.

Az 56 előtti s az 56 utáni Magyarország folyamatosságát keresi Urbán itt; szól — sokszor narratív módszerrel — megtévedt, kiégett, és: megújult emberekről; az élet azonos helyzeteiben kutatja a megváltozott tartalmat (a Tűzkeresztség filmváltozatának egyik jelenete itt egészen más politikai légkört sugall). Különösen a falusi értelmiség növekvő közéleti szerepvállalása kelti föl figyelmét (s ebben — „megszüntetve- megőrizve” — a Németh László-i minőségi orientációt is fölmutatja). Az embernek jelentéktelen Kozák megcsonkulása csupán ürügy az igazság végire járó írónak, hogy a szocialista falu viszonyaival szembesüljön, a társadalom politikai egységének szilár- dulásáról megbizonyosodjék. Elnyújtott, aprólékos epizódok tarkítják de lassítják is a regény menetét, ám ez a mű kicsit summája 1956 utáni prózájának; összegezi benne a

43