Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám - TANULMÁNY - Kőháti Zsolt: Igazságkeresőben (Urbán Ernőről)

ben.19 A föloldás kísérlete — az idillbe oltott valóság, „élet és irodalom” — szülte például a kor méltán népszerű, színvonalasan szórakoztató irodalmának olyan termékét, mint a Hintónjáró szerelem; maradéktalanul igazolva egy későbbi megjegyzését Abody Bélának: „Urbán Ernőt jó olvasni.”20

Bár az ötvenes évek elején újságírói ars poeticájában is megjelent a kellemkedő riporter, „aki naivnak és jámbornak tetteti magát s lehetőleg minél kevesebbet szól, hogy a két főszereplő párviadalában kedvére gyönyörködhessék”, Urbán Ernő publicisztikája — még az 1959-es kötet, a Földközelben szigorú, önkritikus válogatási mércéje szerint is — irodalmunk nagy teljesítménye. Hűséggel tükrözi a negyvenes évek végének csodateremtő-csodaváró hangulatát, az elszakadás folyamatát a valóságtól, de az új világ hiteles típusait, új szemléletmódját is megjeleníti: a közművelődés koncepciójának figyelemre méltó előlegezését 1948-ból, a szelestei szövetkezetben, a népművelés pusztai apostolát, a „szocialista boldog ember” megvalósult példányait, próbára tevő helyzetek (árvíz stb.) hőseit. „Felkiáltójelei” — számos figyelmeztető részjelenség föltárása után — 1955-ben összegeződnek nagyobb szabású, higgadtan bíráló s a szocialista lényeget szán elől nem tévesztő írásokban. Ekkorra lezajlottak már a szocialista építés első szakaszának egyéni tragédiái is. Urbán „helyzetképet, jelentést” s nem szociográfiát ír 1955 karácsonyán Répcelakról (módszerében rokon ez mégis a szociográfiával); a tablón itt már nagyon fontos az életmód, a közösséget alkotó személyiség egyénített rajza: jelképes érvényű, ahogyan Urbán — és riportalanyai — a „vasember”, a „duda” (a falusi hangosbemondó) emberidegen megszólalását fogadják.

Az 1956-os ellenforradalom Urbán Ernő pályáján nem okoz törést. Folyamatában látta s ábrázolta ő a történelem, a társadalmi fejlődés eredményeit. Novelláiban, riportjaiban megjelenítette 1953-tól a hibák kijavítására irányuló — végül is felemás következetlen — törekvéseket, e korszak hőstípusait. Megjelent az anyagi szilárdulás és morális lazulás különféle ellentmondása a Tere-fere (1955) írásaiban, de sorakoztatja méhészkedő, kertészkedő helytállóit is.

Nem alkot igazán nagyszabású művet — saját szavaival — „a magyarság 1956 őszi tragédiájáról”: ez főképp arra a művésztípusra volt jellemző, amelyet meglehetősen váratlanul ért az ellenforradalom. (Természetesen: ebből Urbán Ernőnek semmiféle látnoki vonása nem következik.) Kibontakozik inkább a közíró, gondolkodó, „az eseményekbe szakadatlanul beleavatkozó riporter”; termékeny marad novellistaként, és uralkodó műfajjá válik nála — az 1956 utáni magyar irodalom fejlődésének fősodrába illeszkedve — a kisregény, a regény.

Higgadtan tekinti át a történeteket, elégtétellel állapítva meg (Mesterházival járva az országot) a vidék viszonylagos józanságát 56 viharában; biztos kézzel rögzíti a tanulságokat, vázolja a feladatokat (Vidéki hírek stb.). Kedvelt Balzac-mottójával indítva Kutyaszorító című kisregényét, korunk történelmébe helyezi 1956 úri kiváróit, zavarosban halászó figuráit, és megidézi azokat is, akik a kommunista eszme iránti hűségből rosszul vizsgáztak a próbáló időkben. Fölkavaró mélységgel ragadja meg az ellenforradalom pszichikai kártevéseit munkáskörnyezetben (Fájdalom). Szilárd, vagy legalábbis nagyot nem hibázó hőseit olykor következetlenül ábrázolja, hiányosan jellemzi, s az erőt adó internacionalista összetartozás rajzába is néhol a kelleténél több pátosz vegyül.

Aranyfüst című regényében (1960) az írói szándék szerint 1919-től 1957 utánig ívelt szocialista örökségünk hagyományvonulata; ez a mű is a Sánta-féle Húsz óra művészi előmunkálatai közé sorolható. „Oknyomozó regény”: a kor kedvelt s részben vitatott műfajába tartozik; emberanyag, jellembeli minőség és történelmi helyzet kölcsönhatásának eredményeit figyeli Urbán a főhőse, Imró Antal sorsában. Tehetsége a falu élére rendelné, de morális tartása nincs ehhez: az aranyfüsttel bevont karácsonyi dióért kapkodó kisgyermek módjára hajszolja a paraszti sortól megváltó karriert. Az új morál izmosodása van jelen a regényben, a régi út végleges elrekesztődése, bár itt is sokszor narratív leírások „helyettesítik” az ábrázolást.

Old is a lélek görcsein, mert politikai érdek ez 1956 után. A belső helyzet javulásá42