Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - SZEMLE - Horpácsi Sándor: Benke László: Csordítok nyírvizet
beszélő szerszám), amely — mint modtuk — nem romantikus, nem vonzza a ritkító színeket. A beszélő szerszám című verse ugyan még tartalmaz tanult, más költőktől (pl. Kassák, Tamási Lajos) ellesett mozzanatokat is. A Kormánytárcsás-vezérlés mechanizmusa című azonban a címben is jelzi az elmechanizálódott, robottá fáradó munka elidegenedését. Egyre erősebbek a József Attila-i témák és képek (Daru a vaspályán, Fényszakállas nap, Örökség stb.), s ezzel nem utánérzést akarunk mondani — Benke László versbeszéde ma még sokkal egyszerűbb, mint a József Attiláé — csupán a témák megélését, megszenvedését és költőként való felfedezését akarjuk kibontakozó folyamatként láttatni. Paradox módon, de ez még nem az ő igazi hangja. Tanulgatja, formálgatja, keresi a formát, de még „elfogad” segítséget, mondhatnánk paneleket. Mint például ezek a sorok: „a félelem okát is vesztve felhúzott szívvel a vasból kovácsolt század sűrűjében számolhatom idült örökségem*. A Medáliákat juttatja eszükben például az Öezüstben Mikor az ember röstelkedve hordja homlokát, de már az ő leleményével lesz gazdagabb a Védtelenül négysorosa. A József Attila- éknény egyre tudatosabban szervül a Benke versekben. Mindenekelőtt az elidegenedésé, a kiszolgáltatottságé, a világ tudatos birtokbavételéé. Csupán két sornyit megint a Hír címűből: „Szerelem nélkül a törvény te ölsz, vagy baromként ölnek.” A Legalább egy kardvirágot, a Dadogó Komputer, Csordítok nyírvizet ciklusokban már a felnőtt ember keserű józansága fogalmazódik felismeréssé: az öröm illékony és sosem adják ingyen, még a szerelemben sem. A nőnemű város című stílromantikája után megjelenik a néven nevezett nő: a feleség, gyermekének anyja: Mária. De ez a szerelmi líra éppen fanyar józanságával lepi meg és hűti le az olvasót. Mint például A művészetről fiamnak című kétsorosa: Engem anyád megölelt S azóta is mos Egyre többet foglalkozik a költészettel magával (Költők külön-külön; Ady szavai Petőfihez; Ceruza üres papírral, Glossza a bárányfelhős költőkről), ám a költő, „mint olyan” korántsem rajongása tárgya, sőt! A vers, a szó nem mágia Benkénél, de a dolgok leltárbavétele, küzdelem azok megismeréséért. Nem hiszi, hogy a verstől megváltozik a világ ... bemért fejekre tékozoltam drága időm s technikám — mondja az Esti imában. Munkás című verse végén ezzel a hasonlattal hökkent meg: Ügy érzem Csapdába estem Ügy érzem magam Mint egy esetlen költő* Nos éppen ez — a távolságtartás a „felkent” szereptől — lehet a garancia, hogy Benke László nem megtanulni fogja a versírást, (mert van még mit tanulnia formában is, szerkesztésben is), hanem önmagát építi tovább a versben is. Amiről lemondani immáron nem tud többé, hiszen része személyiségének. Azaz: költő nem születik, de magát kalapálja ki előttünk, küzdve a világgal, önmagával, és a formával is. (Móra Kiadó — Kozmosz Könyvek, 1978.) HORPÁCSI SÁNDOR 480
