Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - TANULMÁNY - Baranyai György: A születés emlékezete
totalitáslogika úgy született, hogy — miként a szerzője nem győzte hangoztatni — megszüntetve-megőrzötten mindent magába szintetizált. Mondhatjuk e tekintetben azt is, hogy Hegel totalitáslogikaként kitalálta a szellemi átörökítésnek, a totalitásban való lélekvándorlásnak a titkát, melyből egy germán típusú univerzalizmust alkotott. Marx erkölcsi nagysága abban van, hogy németként sem nyugodott bele a hegeli önapoteózisba, s szellemi nagysága abban van, hogy nemcsak felismerte jogfilozófiai terepen a természetjogfilozófiának és az eszmejogfilozófiának a „logikai záróelemeiben” való összefüggését, de kidolgozta s közzétette a hegeli önapoteózis alternatíváját, a vele szembeállíthatót, a felemásság totalizálásában elsikkasztott kontrollt, melyet állami létében Lenin alkotott meg, s amelyet Hitler képtelen volt elviselni. Negyvenmillió ember életébe került, s a milliárdok félelmeivel akár két naprendszert is be lehetne tölteni. (Még jó, hogy kitalálták az írógépet: ha kézben a toll már elfutna a papírtól, néha, fakopácskodásra még ekkor is futja, gyengébbtől is. EKG és EEG helyett Marx kézírását néztem). S lehet-e magasztosabb dolog, mint alternatívát állítani az Iszonyat elé? A hegeli ezoterikus totalitásfilozófiának a történelemre való alkalmazása szükségképpen „a világtörténelem”-re való alkalmazás, s objektív látszató apoteózisa annak az objektivizált s kiművelt tudatnak, amelytől — mint objektív felsőbbrendűtől — a szerző közelebbről a korabeli németek olyasféle egyesítését is remélte, mely ezen öntudatosítással segítve jön létre, s amelyet végülis a porosz vaskancellár valósított meg, természetesen anélkül, hogy őt a totalitásfilozófiailag kifejtett hegeli koncepció hegeliként, s maga Hegel egyáltalán érdekelte volna. S egyáltalán nem szükségszerű, hogy egy politikus örüljön annak, hogy egy filozófus az eszméjével köti a kezét. S ha köti a hálót? („A sima és a fordított kötést már évszázadok óta ismeri minden nő” — jegyezte meg az anti-anyagot felfedező, elméletileg magyarázó, s a speciális relativitáselméletnek a kvantumelmélethez való érintkező viszonyát kidolgozó Dirac egyik fontos topológiai felfedezéséről „A fizika történeté”-ben Gamow). Németországban egyetlen politikus, sem Bismarck, sem Hitler nem hivatkozott Hegelre, soha, inkább gyűlölték, mint olyant, aki volt olyan naív, hogy világosan kimondott olyasmit, amit ők a politikai cselekvésben sokkal rejtőzködőbben, s különböző adagolásban, ám az önkény gyakorolt brutalitásában oly jól tudhatón, láthatón, érzékelhetőn tettek. A világ ismeri, van történelmi emlékezet. A hegeli világtörténelem-filozófia megmutatta, mivé válhat egy eszköz az alkalmazáskor az alkalmazónál fellépő vakságban, az alternativanélküliségnek az alkalmazás általi észrevétlen abszolutizálásában, s az olyan szembekötősdi gyakorlatában, amely ugyanazt műveli még gyakorlatibb terepen úgy, hogy tevékenységének elméleti vezérfonalát tagadja, s ezzel leplezi tevékenységének az elméletben kimondott lényegét. Elég nagy paradoxon ez, a hatalmas fénytől kapott vakulás, hiszen éppen az alkalmazó nincs reflexiós viszonyban önmagával.31 (De aki kardot forgat a kezében, nem mentegetheti magát azzal, hogy nem tudta, hogy ... A reflexiós viszonynak a totalitáslogikai problémáját már a doktori disszertációjában hangsúlyozta Marx32. A hatalmas fény mellett így támad hatalmas árnyék, magában az alkalmazóban is, éppen a dialektikus totalitásfilozófia lényegéből adódóan, s alkalmazási szükségletekor, hiszen eszköz, mert — miként a korabeli Grimm-testvérektől ismert hét kicsi törpe meséjében a „Ki a legszebb a világon?” — Hegel — Hófehérke totalitáslogikája az elméleti alkalmazás által már önmaga tota- litástükre is. Abszolút fényfilozófia így a maga ezoterikusságában. Mintha a Minden ebből állna, az Egy Eszmének az Egy Valóságaként, örökös Nagy Bummban, vagy de Sitter világaként eszmeiesülten, vagy newtoni kettős-csillagként reális emberi kozmoszként, vagy egy szigorúan korlátozott természettudományos elméletnek olyan pán- geometriai totalizálásaként, melyben az inerciarendszer-absztrakció már mindennel és mindenkivel behelyetesíthető, miáltal inerciarendszerré is válhatunk, ha ennyire mértéktelenül is hisszük azt, ami nem az ember elabsztrahálására való. Sok van, ami csodálatos. A legkisebb dolgok világában az energikus párképzéskor a részecske s anti-részecskéje egyaránt, s a legtermészetesebben megsemmisül, igen-igen rövid idő alatt. Az ellenkező végletben, s ott is a totalitáseszme-konstrukcióban — éppen az alternatíva-nélküliség hitében, ezen ezoterikus fekete lyukban — éppen a vigyázatlan 445
