Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 5. szám - TANULMÁNY - Baranyai György: A születés emlékezete

Marx rendkívül éleslátással ítélt s igen közérthetően szólt a négy nagy végszavát citált tanulmányaiban is. Csakhogy: ő nem adhatott közvetlenül füleket és szemeket annak az emberi környezetének, amelyben a specializált süketség és vakság éppoly tradicionális volt ugyan, mint másutt, de azzal a különbséggel, hogy ez leginkább itt lépett elő hatalmas szellemi gyümölcsöket termő erénnyé. A korlátozás szellemi hasznának viszont a korlátoltság volt a nem-kívánatos szellemi értéktöbblete, így ebből is igen sokat kaphatott Hegeltől az emberiség. („A németek jobban hajlanak a teoretizálásra, mint más népek, s [mások] korábbi tapasztalataiból gyakorlati következtetéseket vonnak le” — olvasható a már citált „Tribune” — interjúban29. — De alig múlik az 1842. év, s a következőkben ^Marxnál refrénszerűen felhangzik, hogy Hegel helyesen írja le a fennállót, de a hegeli .önkritika’ vonala folytatódik azzal, hogy Hegel ellen fordítja a kritikai módszert mint az immanens, a valóságból annak elveket támasztó filozófiai követelményét. ,Hegel jogfilozófus és az államnemet fejleszti ki. Nem szabad az eszmét a fennállóan, a fennállót kell az eszmén mérnie’.”)30

Marx volt az, aki felismerte a természetjogi és eszmejogi filozófiának az összefüggését, s hogy korántsem összefüggés nélkül való a társadalmi gyakorlatban például Wolff és Hegel filozófiája sem, jóllehet ezoterikusságukban igen jól megkülönböztethető „totalitás-kusságok” ezek. A struktúraképzés- és védés sem egymás nélküli folyamatok. S ami a vaskos realitásában oly távoli, sejthetetlen, az totalitásfilozófiai ezoterikusságában már teljesen kiművelt, s elméleti gyakorlatában, vagyis exoterikus totalitásfilozófiákként is megmutatott lényegű, legfőbb prototípusaiban ekkor már kész, hiszen a természet jogi és eszmejogi filozofálás éppen eléggé kiművelt már ehhez. De a titkolt ábrázat megmutatásában — abban, hogy a törpeség, törpésítettség ezoterikus legalizmusa legfelsőbb, hegeli rend az alullevőknek —, éppen a totalitáslogika legalsóbb ábrázolásával majd Marx mutatja meg: mint a totális természetjog nyers alapját, az eszmék gyomrát, a színek fonákját, kora társadalmának politikai gazgaságtanát, ahol az értéktöbblettermelés eszmeileg leplezetten, nagy kisajátításokban folyik. S ha ez a marxi megmutatás a kor legfejlettebb gazdaságára, az angol világbirodalom központjának gazdasági leleplezésére, a társadalom természettörténeti folyamatként felfogott gazdaságalakulata tudományos feltárására és totalitáslogikai ábrázolására poentirozott — a német totalitáslogika a kor önleleplezésére így szolgált —, akkor nem véletlen az sem, hogy az alullévők, a tör- peségben legalizáltak is husángszárba dugva kapják majd — a menny köves istentől lehozott tűzet? — a társadalmi forradalomnak, e gordiuszi csomónak osztályharcként kimondott lényegét, melyből legutóbb (tehát a Kommunista Párt kiáltványa előtt) a francia forradalom adott nagy előképet. Marx az ezoterikus hegeli totalitásfantasztikumot két nagy realitásában mutatta meg. A Kommunista Párt kiáltványában és A Tőkében. De még nem tartunk ott, hiszen „a születés emlékezetében” még csak 1842. augusztusában vagyunk.

Amit 1816-ban Wissenschaft der Logik (A logikai tudománya) címen Hegeltől kapott az emberiség, az 1807-től A szellem fenomenológiájaként, egy totális ciklikus logikai permutációként volt még csak ismerhető. Hegel felismerte, hogy minden magyarázat az alany jelenéből anticipált kezdetből induló, tehát az alany történetisége által meghatározott történetiséget kifejező, amely a jelenlegi helyzetmagyarázaton túlra is hatoló, tendenciózus, jövőképet körvonalazó, s a logikai jövőképhez is kötődő alany e különös jelenéből anticipálja a különös magyarázathoz a különös kezdetet és így tovább. De a logikai rondóból rondella s abból hatalmas robbanás lett. Amikor Hegel már elméletileg alkalmazta is a Nagy Logikát, éppen ezzel bizonyította be azt is, hogy a Nagy Logika az alkalmazási viszonyban ezoterikus totalitásfilozófia, melynek elméleti újrafogalmazásai, más logikai szinten való kifejezései maguk az exoterikus totalitásfilozófiák. S amelyek a totalitáslogikai eszköznek a „hegeli-germán .pragmatizmus’ ” szerinti igazolására voltak hivatottak, éppen ezek lettek e totális hivatottság legnagyobb elméleti leleplezői is, mert feketén-fehéren megmutatták, hogy valójában mi is az az ezoterikus totalitásfilozófia, amellyel mint önigazoló totalitáslogikai eszközzel ilyesmik művelhetek.

442