Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám - Czakó Gábor: Fejezet a Várkonyi Krónikából, melyben a kultúrház szomorú igazgatója a nemlét bugyrába merül (elbeszélés)

csőt hozott. Hagyta a fenébe a tudományt, a hűtelent — és egyszercsak bele- zöttyent az író gondolatmenetébe. Az író tanácsa szerint a fal felé fordult, magánszorgalomból átölelte a párnáját, Olgi idomainak képét kiűzte tudatából, aztán türelmesen várta, hogy lelkiismerete kézenfogva végigvezesse múltja kátyúi közt.

— Mit művelsz? — kérdezte egy idő múltán a felesége, aki fázni kezdett, mert lehúzta róla a takarót! Nem válaszolt, átengedte Olgának a kettős paplan javát.

Kettős paplan. Anyósa vette nászajándékul. Ronda, szivacsarcú vénasszony, sose mulasztja el megkérdezni, milyen heverészés esik alatta. Más nem jutott eszébe róla. Aztán látott pár képet óvodai ballagásából, egymás kezét fogva mentek, ő egyszercsak hányni kezdett, de hogy az óvoda udvarán, folyosóján történt-e, és miért, nem jött rá. Egy néninek súlyos, émelyítő jácint illata volt. a vizsgabiztosnak nikotdnszaga, az autóvezető-vizsgán nem találta meg a Trabant kuplungját, a sebességváltó önhatalmúlag ugrott a legkülönbözőbb fokozatokba, az irányjélző konokul az ellenkező irányba pislogott. A jóságos (ni- kotinszagú) vizsgabiztos hasztalan biztatta, hiába engedett újabb javítási lehetőségeket, az önnállósult Trabant nélküle rohangált a vizsgapályán... Sióparti (első) szeretkezését már nem bírta végignézni, pedig jó lett volna, végre megtudhatta volna, miként esett a dolog. Riadtan fölült, térdére hajolt és úgy maradt.

— Mit művelsz? — kérdezte kis idő múlva a felesége, s megint lehúzta róla az anyósi paplant.

— Nem vagyok — motyogta a térdei közé.

— Eszed nincs — az asszony magára cibálta a takarót, és a másik oldalára fordult.

— Vajon mikor szűnhettem meg? — kérdezte karikás, piros szemmel a nagy állótükörtől, amelyben most Olga igazgatta fogához az ajkát. „Csinálnád fordítva!” — ajánlotta lélekben az igazgató, ám hitvese egyáltalán nem foglalkozott az ő gondolatai kiolvasásával. Az igazgatót viszont fölajzotta a pajkos ötlet. Karbafonta kezét, hogy legyen kapaszkodója elenyészett személyisége fölkutatásában: „megmondom neki!” Öröm szállta meg, hogy végre sikerült egyazon nyomon kettőt lépnie, aztán zutty! nyakába zúdult a tengernyi meg- mondanivaló árja: népművelői tehetetlenségétől kislányuk elnyomorításán keresztül (Olgika éppen angolt tanult magnóról a másik szobában, hogy utána tizenegykor zongoraleckét vegyen Csonka Guti Dezsőtől a kultúrház elnyűtt pianinóján, „amiért ebben a rongyos faluban sínylődünk, nem hagyhatjuk Olgika tehetségét parlagon!”), felesége otromba kacérkodásáig, melyet még Vak Gaál se vett észre soha...

Megint nem tudta, hol tart. Varázsigéibe kezdett: Hajdú, Martos, Bálint, Rab, Megyesi, Ebedli, Nyilasi, Muoha, Pusztai, Szabó, Magyar, Fradi, Fradi, EFTECÉ! Albert lő! Góóól! Hiába, hiába nyilvánult szociológiai fölmérésén a várkonyi férfilakosság 89,7 százalék az FTC-drukkérnék, mégse sikerült Fe- rencváros-pártoló klubot szerveznie ... „Elvesztem, teljesen elvesztem”

Felesége igazgatta az ajkát, és szórakozott pillantásokkal követte a várva várt golyók röppályáit, mert már javában sivítottak és vijjogtak, sőt az ál- grófné kebléhez kapott: „Ah!”, s elhanyatlott egyenest a valódi márki (szívszerelme) karjába, hol hosszassan haldokolván jóváteendő volt csalárd férje (az ál-gróf) által okozott galibákat. „Gyalázat!” — átkozta gyöngaségét a kultúr- házigazgató, amiért a Községi önkéntes Tűzoltó Egylet könyvtárának maradé29