Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Gyötrelmes arcom
THIERY ÁRPÁD Gyötrelmes arcom... Gyerekkoromban másakhoz hasonlóan én is hevesen vágyódtam a hatalom után. Egyformán igényit tartottam a valóság és a mesék világa feletti uralomra. Ugyanakkor szenvedtem s lázadoztam mindenféle hatalom alatt s ellen, lehetett az a szülői előrelátás tilalma vagy tanítóim tapasztalt irányítása, a főnökök iránt kötelező fegyelem, az érzelmek hatalma, a barátságok hű elkötelezettsége. Mindenféle hatalomtól szenvedtem. Szenvedek ma is, mert látom, hogy hiábavaló önfegyelemben élek. Valójában — titokban — mindig arra vágytam, hogy csakis önmagam hatalma alatt álljak. A magam szigorú, másokhoz képest sokszoros önfegyelmet, akaraterőt, tudatosságot és önfeláldozást követelő hatalmam alatt. Ostoba anarchista álom. Az életben kezdettől fogva a megfelelés szabályai és az igyekezet fegyelmeztek, miközben a megfelelés újra és újra megszégyenített önmagam előtt. Már gyermekkoromban megszokhattam, hogy a gimnáziumba csak tandíjmentesség esetén járhatok. Anyám a havi húsz pengőt képtelen volt a keresetéből kifizetni. Így sokkal többet kellett tanulnom, mint amennyit szerettem volna. A szívből utált tárgyakkal is meg kellett barátkoznom. Amit más gyerek természetesnek tartott, nem biztos, hogy én is megengedhettem magamnak. Tudatomban a legfőbb lehetséges jó fogalma ilyeneket foglalt magában: eleget enni, finom ételeket enni, a fegyelmet ledobva szabadon csavarogni a világban, fantasztikus kalandok nyomán hírnevet és vagyont szerezni, s végül fölemelkedni valahová, körülbelül abba a magasságba, ahol T. Tivadar barátom és osztálytársam élt, akinek az apja iskolaigazgató volt, az anyja egy híres gyárosnak a lánya, a nagyibátyja pedig még híresebb püspök. Hamarosan megértettem, hogy kitűnni nem tudok, önfegyelemmel, szorgalommal és akaraterővel csak csökkentbettem volna a hátrányomat, de soha be nem hozhatom. Elkeseredésemben akkor úgy szerettem volna élni, mint az aszkéták, de gyengeségem miatt ez is meghiúsult, hiszen újra és újra átléptem a magam köré épített szigorú határokat. A napot mindig komoly elhatározásokkal kezdtem, de könnyelműen s hanyagul folytattam, hogy este újabb fogadkozásokkal fejezzem be. Sorozatos fogadalmaim és jiitszegéseim nevetségessé és ellenszenvessé tettek önmagam előtt, hogy végül rádöbbenjek, ha érdekel a saját sorsom, egyetlen esélyem van: el kell sajátítani a megfelelés művészetét. Nem a képmutatást, hanem az állhatatosságot. Nem az elvakultsá- got, hanem az önfegyelmet. Nem a gyávaságot, hanem a türelmet. Nem a kiszolgálást, hanem a tisztességes elkötelezettséghez való ragaszkodást. Nem a köntörfalazást hanem az igazságosságot. Nem az ígéretet, hanem a bizonyosságot. Nem a hatalom utáni sóvárgást, hanem az emberi elsajátítható elsajátítását. Vagyis a megfelelés művészetét elsajátítani annyi, mint megszerezni az életre szóló ellenállóképességet. 343 szociográfia
