Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 4. szám - Zelei Miklós: Öböl (elbeszélés)

— Én? Budapestről.

— Nahát, az biztosan nem olyan már, mint amikor én laktam ott — nevetett az öreg. — Rég volt. Még a két háború között.

— És itt? — kérdezte Fütyök. — Itt mikor tetszett lakni?

— Itt soha. Dolgoztam itt, van már ötven éve is.

— Mit lehet itt dolgozni? — nézett körül Fütyök az elhagyott vidéken.

— Botanikus vagyok — mondta az öreg. — A partvidék és a tenger növényvilágát kutattuk. Eközben teljesen véletlenül egy nagyon érdekes felfedezést tettünk.

— Mit?

— Hogy itt tulajdonképpen csak egy kicsi öböl van, de nem látszik, hogy ez az.

— Hát az hogy lehet?

Az öreg elhelyezkedett, mint aki hosszú történetbe fog, de ahhoz képest hamar elbeszélt mindent.

— Valamikor nagyon régen, millió évekkel ezelőtt egy folyó hatalmas tölcsértorkolata volt itt. Aztán a folyó másfelé vette az útját, a medre lassan feltöltődött, a torkolatot pedig a tenger foglalta el. De itt a víz alatt még megvan a régi torkolat. Egymástól két-három kilométerre, s befelé legalább nyolctízre, különleges tenger alatti gátként húzódik a két part. Csökkentik a hullámzást és védik a tengerfeneket is. Itt kisebb az áramlás és valamivel melegebb a víz is mint másutt. Így ezen a részen a tengerfenék növényzete is nagyrészt ugyanolyan, mint másutt az öblöké.

A hullámok között már látszott Cskálav feje, Fütyök nézte a vizet, aztán az öreghez fordult.

— Akkor itt nem is igazi a tenger?

— Itt egy láthatatlan, kicsi öböl van — mondta nyugalmasan az öreg. — Nagyon érdekes, ritka természeti alakulás.

— Ezt tudom — mondta türelmetlenül Fütyök. — De ezek szerint, itt akkor nem igazi a tenger, ugye?

Fütyök megdöbbent arcából, csalódott pillantásából és türelmetlen hangjából valamit megérzett az öreg. Fölállt, először a tengerre nézett, aztán Fü- työkre.

— A tenger mindig igazi. Mindig igaziból olyan, amilyen. Csak néha túl keveset tudunk róla, s megeshet, hogy mást képzelünk el — mondta és elmosolyodott. — De ez nem a tenger hibája — elhallgatott. Lehet, hogy akart még mondani valamit, de aztán csak annyit mondott, nézd, mindjárt ideér a pajtásod is.

Amint az öreg eltűnt a bokros mögött, Fütyök odarohant a sátorhoz, kirántotta a legközelebbi merevítő cölöpöt, aztán a következőt, de amikor a harmadikat is megfogta, megállt a keze. Elengedte a merevítőt és lement a partra. Nézte a vízzel egybeszakadt eget. Mit is keresett itt olyat, amit máshol nem kereshetne? Ügy érezte, hogy őbenne csapkodnak a betörhetetlen, fehér söré- nyes hullámok. Begázolt térdig a vízbe.

— Gyere már reggelizni! — kiáltott Cskálavnak.

Néhány erős tempó után Cskálav fölállt és együtt mentek a sátorhoz.

— Mit akart az öreg? — kérdezte Cskálav, meglátva a kirángatott merevítőket. — Tán nem lehet itt sátorozni?

— Nem lehet — mondta Fütyök. — De megbeszéltünk mindent. Nincs semmi vész.

322