Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - Páskándi Géza: A koponyarablók avagy: Chaplin koporsója. Kesernyés komédia, tudományos krimi
értheti meg. Neki, ami jár — az jár. (Megfogja állát.) Ennyire hülye vagy? Érts a szóból. Mi hárman — együtt vagyunk. Tán hozzak egy másik asszonyt, aki nincs beavatva ... És hogy így többen osztozzunk. Meg tudnál bízni egy negyedikben? Ez meg itt van kezdettől. Ez már nem árulhat el, mert akkor ő is velünk bukik. Hát akkor a kettőnké a massza, te ló! (Megragadja az asszony vállát, keblét, odalódítja. Kis csend.) MÁSODIK SÍRRABLÓ: Mindig ezt mondja! Mindig ezt mondja! Mindent meg tud magyarázni... Értsétek meg! (Nyüszítve, siránkozva, nem tudni, kinek panaszkodik. Az alkoholisták szentimen- talizmusával.) ELSŐ SÍRRABLÓ (behajlított ujjal a részeg fejét ütögeti): Tudok az eszedre hatni, te ökör. Most akarsz balhét, amikor egy életre megvolnánk ... Hoztál újságot? MÁSODIK SÍRRABLÓ: Hoztam ... (Részeg szipogás. Odaadja.) Mint egy tak- nyos gyereket, leküldenek újságokért, hogy ők közben ... (A főnök az ágyra löki, a részeg ottmarad.) HARMADIK SÍRRABLÓ (feje kíváncsian belehajol, a főnök eltolja): Irigy! ELSŐ SÍRRABLÓ: Majd én... aztán a híreket feldolgozom itt ni... (fejére bök), s aztán elmondom, hogy’ kell érteni. Különben sem tudtok olvasni... HARMADIK SÍRRABLÓ: Jobban hiszem, ha a szememmel látom. (A főnök közben olvas. Az asszony fal felé fordítja részeg urát, aki már alig tud mozogni. Elalszik. A nő a férfi térdére ül.) ELSŐ SÍRRABLÓ: Meg vagyunk mentve. Itt azt írja, hogy többek között elrabolták egy híres zeneszerző, Hajdina... Hájden .. . Haydn (nagy nehezen kiejti) koponyáját... Nem értitek? Ki a francnak kellene egy ilyen nagy fej koponyája? Nekünk talán? Ugyan! Majd szépen odaterelődik a gyanú, ahova kell... (Erősen ölébe ülteti az asszonyt. Karóba húzó mozdulat.) 15. Gall szobája. Kopognak. GALL: Tessék. (Belép Nyomozó.) NYOMOZÓ: Jó napot kívánok, profesz- szor úr. GALL: Kihez van szerencsém? NYOMOZÓ: Nagy tisztelője vagyok a professzor úrnak. Olvastam kutatásairól. Roppant érdekesek. Mondhatnám, egy rajongója vagyok. GALL (apró gyanúval): Találkoztunk mi már valahol? NYOMOZÓ: Ó nem. De ez semmit sem zár ki. Jobb későn, mint soha. (Végigsétál a szobán. Fürkésző. Komikus.) GALL: Nézze, nekem elegem van a rajongókból. Főleg a fanatikusokból, ön pedig eléggé fanatikusnak néz ki. NYOMOZÓ: Bizonyos szempontból igen ... Minden szempontból a tudományt kívánom segíteni. (Sétál.) GALL: (maga elé): Ez hozta volna a zsákokat, mégsem a diákjaim? NYOMOZÓ: Tehát fanatikus vagyok. Az igazság fanatikusa. GALL: Akkor köszönöm a fanatizmusát, de többé nem kérek belőle. Fejezzék be ezt az egész cécót. NYOMOZÓ: És ha befejezzük? GALL (maga elé): Zsarol? De mivel? hisz semmim sincs... (Hangosan.) Fejezzék be. Nekem más az érték, mint maguknak. NYOMOZÓ: Sejtem. Például a Haydn zeneszerző koponyája. (Csend. Gall szinte tátog.) GALL: Nem volt szerencsém ilyen híres koponyához. NYOMOZÓ: Éppen ezért nagyon vágyhatott rá. Nemde? Nos, megkapta. GALL: Nem mindig tudom, tulajdonképpen kinek a koponyája jár a kezemben. NYOMOZÓ: No és a sírok? Az arany? GALL (fiókba nyúl): Tessék! NYOMOZÓ: Ne nyúljon a fiókba! Árt a tudománynak! (Mint egy krimi paródiában: zsebéhez kap.) GALL: Az ékszert akarom odaadni. NYOMOZÓ: Igen? Majd én. (Kiveszi az ékszereket.) És a többi? GALL: Miféle többi? Erről sem tudom hogyan kerültek hozzám. A koponyákban voltak. NYOMOZÓ: Nem tudja? Nos: akkor gondolkozzék. Majd még visszajövök. De a házát figyeltetjük. Viszontlátásra, professzor úr! 297
