Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Varga Csaba: Ülve álmodozók
VARGA CSABA Ülve álmodozók Szerda. Semmi más. Csak egy kívánság. Az pedig a névadás. Semmi más. Csak a névadás. Csütörtök. Este van, ülünk a parkban. Szenzációs a kedvünk. Szúróíi azt állítja, hegy tökíej vagyok. Nem hiszem. Murafi csendesen vigyorog, Kurafi hangosan hahotázik. A járókelők kerülgetnek bennünket. Kitartóan vigyorgunk hallgatás helyett. Nem tudok néma lenni, hogy magamba nézzek. Szívesen elharapnám a nyelvem, de a többiek mosolya belém fojtja a tiltakozást. Egy hét. Sokat bolondozunk, mint a napközis gyerekek. Egymást kergetjük a járdán. Mosolygó bohócok vagyunk. Az úttest szélén ugrándozva elhiszem, hogy szép az ifjúság. Hadd nevessünk. Nincs jobb, mint az édes gondtalanság. Közben nem kell bevallani, hogy a hallgatás elől szaladunk. Lobog a hajunk. Csütörtök. Hol a kisördög? Három hét. Csend. Múlik az idő. Hétfő. Mit is állít Szűrőii ? öt hét. Hajnalban korábban indultam. Leülök a híd lépcsőjére. Érzem a világot. A víz mozdulatlan, nem történik semmi. A vonatok pontosan indulnak, a napok a holnapot űzik. A húsboitok kivétel nélkül este nyolc órakor zárnak. Mi három műszakban dolgozunk. Érzem a nyugodt ritmust. Nincs mese, nincs meglepetés. Szombat. Takarítják a műhelyt, Murafi konzerves dobozt rugdos, Kurafi seprűn lovagolja körbe az öltözőt. Kedves boszorkány, könyökig olajos a karja. A szerelőakna szélén állok. Mosolygok. Derűs a délután, nincs nagy kedvem nevetni, de a szám a fülemig szalad. Önkéntelen szájvonaglás ez. Vasárnap. Tavasz van, vége a didergésnek. A kocsmában újabb tort ülünk. Saját asztalunk van és pincér a barátunk. Hátra dőlök a széken, kinyújtom a lábam. Kinyújtózik a lelkem is. Büszkeség ragad magával, cinkosan kacsintok a csaposnak. A sörnek hódolunk. A harmadik korsó után szégyellem a kacsintást. Tompa lesz az agyam. így ünnepeljük a névadást. Éjjel. Az asztaloknál bóbiskolnak. Két komyikálás között Kurafi bemutat minket az ismeretlen vendégeknek. Annyira nem jól nevelt, hogy meghajoljon a közönség előtt. Mi bólogatunk neki, elfogadjuk a keresztséget, A piszkálódó ifjú Szúrófi, a mu'lya kölyök Murafi, a lányokat szerető dalia Kurafi, s a folyton ítélkező nagyokos, vagyis én, Bírófi. Hétfő. Hűvös még a szél. Fázom. Két hét. Nincs mit írni. Szombat. Csücsülünk a moziban, a híradó végzős jogászokat mutat be. Én is kedvelem az ítélkezést. Magamat sem kímélem. Egyre többet nézek a képzeletbeli tükörbe. Elmosódnak a vonások, eltorzul a kép. Vasárnap. Egyedül vagyok. Nem rám szabott magány ez. Hiába bújnék ki a ruhámból. Senki nem kiáltana, hogy meztelen a király! Kedd. Máriával a hegyoldalon sétálunk. Beszívom a szél illatát. Június van, a korai cseresznye megérett. Bemászok egy kerítésen, teleszedem a zsebem cseresznyével. Ropogtatjuk. Most nem érdekel a bírói póz — élvezem a nyugalmat. 223
