Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Szerdahelyi Pál: "…ámul széles ország, büszke lehet Csönge"
Gyermekkorom egyik legszebb emléke Cina édesanyjával kapcsolatos, ő is eljött elemista koromban, egyik éven a tanévzáró vizsgára, és mivel szépen felelteim, a vizsga után elővette gyöngyökkel kirakott pénztárcáját, és kivett belőle tíz fillért, öt tojás ára volt ez akkoriban. Én meg nagyon megörültem ennek a váratlan jutalomnak. Mikor a fiatal úr (mi így hívtuk Cinát) elköltözött szüleitől fel a dombra, a piros görbébe, másfél éven át én voltam a szobalánya. Minden nap feljártam a fiatal úrhoz takarítani, mostam rá, és naponta én hordtam fel neki szüleitől a reggelit, ebédet meg a vacsorát. Arra emlékszem, hogy sok zoknit mostam rá, édesanyja nem győzte kötni, én meg nem győztem mosni. Mikor vittem fel hozzá a reggelit, még sokszor ébren találtam, mert az volt a szokása, hogy egész éjjel írta a verseket, aztán délig aludt. Mikor délben vittem neki az ebédet, én szoktam fölkelteni. 10. Kiss Gyuláné (szül. Nagy Julianna, 1926), az Állami Gazdaság dolgozója Csöngén 11. Nagy Sándor (1909), az Állami Gazdaság nyugdíjasa Csöngén Anyám évekig volt mosónő Weöres Sándoréknál. Nagyon szeretett hozzájuk járni, mert jószívűek voltak, mindig megadták rendesen a bérét, nem csak neki, hanem az összes cselédjüknek. Cina apja rendkívül igazságos és rendszerető ember hírében állott, nem tűrte a hazugságot. Mondhatom, igen jól megfizette a szorgalmas munkásait. Ö volt Csöngén a legjobb és legigazságosabb oselédtartó ember. Minden munkásának megadta az egy óra ebédidőt, meg délután az uzsonnaidőt, és estére mindig időben hazaküldte a zselléreket. A betegsegélyzőt, az OTI-t is mindig pontosan fizette utánuk, nem úgy, mint sok más csöngei nagygazda, így aztán, akik Weöresék cselédei voltak, azok ma sokkal több nyugdíjiat kapnak, mint a többiek, mert az ösz- szes munkaéveit beszámították a nyugdíjukba. Gyönyörű kastélyukba gyakran elhívott engem is Cina játszani, bár én négy évvel idősebb voltam. Külön gyerekszobája volt neki, mi, csöngei gyerekek ezt játék- szobának hívtuk, mert abban annyi játékot láttunk, akár egy játéküzletben. Cinával mindig szívesen játsszottunk, mert akármilyen játékát szívesen odaadta, hogy csak játsszunk velük. Sőt, mikor édesanyja este felé beszólt, hogy most már mehetünk haza, mi meg még szerettünk volna kicsit játszani, és Cina látta, hogy nehezen tudunk megválni a szebbnél szebb játékoktól, akkor olyan jóságosán mondta nekem: — Sanyi, vidd csak haza veled azt a játékot, majd holnap visszahozod! Nekem még van elég játékom itthon! De aztán azzal váltunk el, hogy majd holnap őnáiuk játszunk megint. 12. Hencz Károlyné (szül. Busznyák Ilona, 1922) háztartásbeli, Csönge Nővérem, a Liza egy nyáron át szolgált náluk, meg én is bejártam hozzájuk. Cina mindig igen barátságos és végtelenül jószívű volt. Apám, Busznyák István kocsisuk volt évekig, s ha Cina elutazott hazulról vagy éppen hazaérkezését várták, apám vitte vagy hozta haza a cell! állomásról. Egyébként „Istók”-nak szólították apámat. Egyszer édesanyja büszkén-boldogan mesélte apámnak: — Istók! A Pesti Hírlapban vezércikket írtak a fiamról! Én olyan boldog vagyok, hogy olyan híres ember lesz a fiam is, mint Petőfi Sándor! Apja meg, valahányszor megjelent valamelyik újságban Cina egy-egy verse, abbahiagyatita velünk a munkát, és behívta a cselédeit: — Gyertek, felolvasom nektek a doktor úr versét! 13. özv. Németh Józsefné (szül. Kovács Gizella, 1909) nyugdíjas, Csönge Mindig nagyon elgondolkozva szokott az utcán járni, mintha nem is ebben a világban élne. Nem is a járdán ment, hanem a kocsiút szélén, de mindig odaköszönt a járdán haladó embereknek, nem csak a falubelieknek, hanem még az idegeneknek is. 208
