Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 1. szám - Szikszai Károly: Kormos István halálára (vers)
született fegyverférfiak, aztán a hajnalok távoz- tával e táncban fogant, e táncokban világralelt csecsemők sírásával köszöntik ők a felremegő Napot. Táncoló sárkányok talpai alá ki szór hűséges szögeket. Móresre ki tanítja a nincstelenek mellkasán lépegető földmérőket, jövendő igazmondónak ki mond igazat — dalnokok szívét ki sebesíti föl, ki tartja meg őket, hogy árvaságukba belepiruljanak a háborodott temetőlakók; trombitát, ki ad majd e fehérruhás angyalok foszforeszkáló kezébe riadó-torkú trombitát — elrabolt lelkűket, kopjafák tetejéről a csúcsos örökkévalóságot. Talán majd okosan felszáll egy. Talán majd seregek követik; rejtelmek halottas ágyát kopácsoltató szeleket kavarván dübörögnek, és ősz Anyó nem zokog, Ősz Anyó koszorút köt, — eljövendő forradalmak bölcsőit szerkesztik intésére az örök hajnalok. SZIKSZAI KAROLY Kormos István halálára Estére megint fájni fog minden, ez a nap, ez a sehova-idő kereszttel megjelölte inged: most már bolyanghatsz, kieshetnek szádból a véres rigók étkéül nyakkendős isteneknek, arcodból a szél ehet, teheti, már nem védi senki a szíved, lehetnél halott is, de még fogyó torokkal elindulsz vigyázni rengeteg sebünk.
