Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Hogyor József: Nehéz út (részlet)
Kezdem magam rosszul érezni. Megfordult a fejeimben, hogy legjobb lenne meglépni, amíg engem is bele nem kever valami disznóságba. De éreztem annyi erőt, hogy a közösség szolgálatába tudom állítani Fekete egyafúrt ravaszságát. Szükségem van rá, és ha a sarkamra állok, akkor be tudom fogni; különben is letöltötte már a büntetését. * Kati belém karolt, kérdőre vont, hogy hol mászkálok, biztosan bújkálak előle, pedig nem kell, nem akar ő rámakaszkodni, menjek csak, ahová tetszik, nem áll ő utamba; most is elmehetek ha akarok, tessék. Átfogtam a derekát, árnyékosabb helyre léptem vele és megkerestem a száját. — Jaj, istenem! — riadt meg a csók után. — Dolgom volt, hidd el... — Jól van, na, elhiszem. — Milyen jó illatod van! — Szagos szappannal mosdottam. Vasárnap mindig avval mosdok, hétköznap a disznószappan is megteszi. A lassú, érzelmes tangóban önfeledten kisodródtunk a szelenoe bokrok takarásába. Testünk egyre lassabban mozgott. Megálltunk. A kislány rám emelte fénylő, fájdalmasnak tetsző arcát, és félig nyitott szája egyre gyorsuló pihegéssel közeledett az enyémhez. Ezt a csókot már ő akarta. Amikor lihegve szétváltunk, reszkettünk a boldogságtól. — Katikám..., te most engem... — suttogtam kiszáradt torokkal. — Nem tudom milyen az, ha valaki szerelmes — mondta sokára, és zavartan rugdalta a földet. — Azt nehéz megmondani. Lehajtotta a fejét, szipogni kezdett, és elfutott. Az udvar hátsó részében találtam rá. — Miért jött utánam? — Miért haragszol? — Nekem senki nem mond meg semmit! Azt se tudom, hogyan kell szerelmet vallani — tagolta akadozva. — Nehéz ilyesmiről beszélni. — Akkor legalább leírhatnád! — Kinek akarsz te szerelmet vallani? — Már megint utálatoskodsz! Ügy teszel, mintha nem tudnád! — húzta fel az orrát. Kedvem lett volna ölembe kapni, összecsókodni ... * A cigányok gyorscsárdásba húzták, hogy „Asszony, asszony az akarok lenni...” Egy idősebb ember a menyasszony mellett kurjongatott: „Eladó a menyasszony”! „Eladó a menyasszony”! A tülekedő vendégek tíz-húsz forintokat dobtak a kezében tartott kalapba, majd néhányat perdültek a verejtékben úszó menyasszonnyal. Nevettek, rikkantottak, de félszemmel azt lesték, ki, mennyit ád. Közelebb furakodtunk, megtapogattam sovány pénztárcámat, de azért nagy ívben ötven forintot dobtam a kalapba. Erre még azok is tisztelettel néztek rám, akik addig észre se vettek, Kati pedig dagadt a boldogságtól, és hozzám simúlt. A menyasszonytánc végén az ifjú férj a kalapba dobta pénztárcáját, és elvitte az ebben a pillanatban mindenki előtt asszonnyá lett párját. Később az első vőfériy szép rigmussal elbúosúztatta az új asszonyt, és a lakodalmas menet nagy rikkantásokkal, táncszókkal, nótákkal-zenével megindult az új pár otthona felé. Az új ember házánál beköszöntötték az új asszonyt, és a vőlegény rokonsága tovább lakodalmazott. Ittunk egy pohár bort, majd a lány szülei és mi — 130
