Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - Hogyor József: Nehéz út (részlet)

— Jól van na! — szólt rá a lány. — Keresztanyám csak ne tudjon mindent jobban.

— Most mit szégyenled magadat, te kis buta, hiszen nem győzted dicsérni a gazdatiszt urat!

— Ha nem hagyja abba, én hazamegyek! — csattant fel a lány, már megint egy kis pattogó szikra volt.

A kisszoba tele volt vendéggel. A kevésbé rangosak meg a gyerekek kerültek ide; itt volt Tikász Józsi is, titokzatosan mosolygott, amikor beléptünk Szikrával.

— Ide üljetek — mutatott helyet maga mellett és nyomban poharakat nyomott a kezünkbe. — Ha nem lennél olyan kis ecebooa, egészen jó párja lehetnél a gaz- dász úrnak. Meg, ha az a mafla anyád se lenne olyan megátalkodott. Csak húzzátok az igát, mint a barmok, közben nem láttok el az orrotokig.

— Megmondta már magának édesanyám, hogy nem akar róla egy szót sem hallani — vágott vissza Kati.

— Nem hát, mert azt hiszi, hogy ha befogja a fülét meg behúnyja a szemét, attól a világ is egyhelyben áll.

— Áll, nem áll, engem nem érdekel...

— Mert te is hülye vagy! Megmondtam én, neked iskolára kellett volna menned, anyádnak meg a szövetkezetben a helye.

— Ne is hallgasson rá — fordult felém a kislány —, Józsi bátyám csak beszél bele a világba. Biztosan, ivott, azért..

Tikász Józsi tehát Katiékkal is próbálkozott, hogy beszervezze őket; megint csak rokonszenvet éreztem a kis fekete ember iránt.

— Egészségünkre!

— Egészségére! — emelte föl a poharát Katika.

— Ti még magázzátok egymást? — kérdezte Józsi.

— Hány éves? — fordultam Katihoz.

— Tizenhat... Leszek —tette hozzá halkabban.

— Mikor?

— Jövőre.

— Ha már ennyi idős, akkor meg főleg magázni kell! — ugrattam. — Ha csak nem iszunk pertut.

— Még sohase ittam pertut, de nem bánnám... — lehajtotta a fejét, szolíd- szép asszonyi mosoly bújt meg szájaszögletén.

— Szervusz, Katikám!

— Szerbusz — suttogta és szabad kezével eltakarta a szemét.

— Nem így! Nyújtsd a poharadat és nézz a szemembe!

— Így illik? — csodálkozott.

— És fenékig iszunk!

Koccintottunk, ittunk.

— Hát akkor... — és közeledtem a szájához.

— Mit akarsz? — meredt rám rémülten.

— Egy csókot!

— Ez is talán így illik? — nyelt nagyot.

— Természetesen, e nélkül nem érvényes a pertu.

Kati körülnézett és elszántan kivágta:

— Akkor inkább magázom!

Tikász Józsi jóízűen nevetett, s nevettek a többiek is.

*

Táncolni hívtam a kislányt. Már könnyebben mozgott, a nyelvét is megoldotta a bor. Sokat csacsogott, de alig figyeltem, gondolataim másfelé jártak; valahogy az volt az érzésem; valami fontos dolog történik ma velem.

— Miért haragszik? — szólt rám Kati.

— Elszaladtak a gondolataim.

— Én még senkivel se csókolóztam! Isten bizony! — tette mellére a kezét. —

128