Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - Oláh János: (Sámán dob), (Bolond beszéd), (Kísértés) (versek)

pedig minket is anya szült,

s mielőtt még élve megbüdösödnénk,

vagyis hát mielőtt a testszag,

testünk szaga észrevétlenül,

s mégis rohamosan fölerősödne,

szeretnénk találni vagy hallani

valami elfogadható magyarázatot,

valami hihető mesét,

mint a kisgyerek egyedül,

amikor fél a sötétben,

de nincsen semmi megnyugtató,

csak a mások szenvedése,

önzése, ügyeskedése látható,

csak az elvadult magányos arcok

úszkálnak ebben a közönyös forgatagban,

távolodnak és közelednek egyre,

csoportokba verődve hadonásznak,

aztán szétválnak ismét reményüket vesztve

OLÁH JÁNOS

(Sámán dob)

Mindig is voltak, akik nem szégyellték, hogy úgy cselekszenek, mintha ismernék, amit pedig senki sem ismer. Divat volt jövendőmondót látni bennük. Az idő ugyan sokat változott azóta, én magam is, egyetlen pillanat műve, és más vagyok, de törekvéseink nemigen törődnek evvel, szinte ugyanaz az érdeklődés löki életre őket, a zsigerek nemlátott mélyiből az elemi vágyat valami más felé elemi félelem űzi most is.

Aki megáll a nyitott kapuk előtt, hiába zörget, észbontó nemlevésbe táruló idő szilánkjai, lélegzet orvossága altat el: találkozunk naponta, kétes ésszel nem röstellem a máshoz illő tudást is célbavenni. Ez minden: zavart keresgélés nemtalált dolgainkban. Mégis, volna amire képesek vagyunk, a szokott szavak mögött valami más?

Az út, ami régóta nem tudom, milyen kockázat felé vonz, eltűnik, itt az alkalom, add föl a játszmát.