Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Föld II.

ellenezte ezt a házasságot. Mert az én feleségem ápolta halála órájáig a leg­hűségesebben. — Minek neked három csikó? — Én már korábban fölismertem, hogy a virágmagtermesztés ezt megkí­vánja. Nem köll azt elhinni, hogy hiányzik nekem az a napi három-négy órai béreskedés. De már három éve tudom, hogy a kultúrnövényt nem lehet nagy gépekkel termeszteni. Nagyon megnyomják a földet, és ha a föld levegőtlen, föllépnek a gombák. — Mire költötték az új házasok a 20 ezret? — Három hónap után azzal jött a fiam, hogy elment már belőle 10 ezer, meg a három havi keresete is, de nem tudnak belőle felmutatni semmit. Elverte a felesége. El is váltak, hamarosan. Magunkra visszatérve pedig, belátjuk, hogy most már csöndesíteni köll. Én is már 49 éves vagyok, elég a hajtásból. így is sok ember csodákszik, hogy ezt eddig kibírtuk. — És te, Rózsi, ha visszanézel? — Sajnálom azt a szép fiatalságomat, és ha tudnám, hogy ilyen lesz megint, nem kezdeném újra az életemet. TAKÁCS DEZSŐ METSZETE 65

Next

/
Thumbnails
Contents