Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Pusztay János: A mari irodalomtörténet vázlata
klór-alapú művek azonban legtöbb esetben nem jutnak el a népköltészet hagyományainak művészi feldolgozásáig, hanem megrekednék a formális utánzás színvonalán. A modern líra komoly fogyatékossága a tematika szűk keresztmetszete. A fiatalon elhunyt V. Kolumb fordult csak művészi igénnyel a filozofikus versek felé. Sokoldalúságát jelzik az élet fonákságait ostorozó szatirikus versei (Möszkara szonar, Szatirikus vadászat, 1968), az Oncsökoban közvetlenül halála előtt megjelent, a népköltészet hagyományain alapuló legendái (Aldijar den üdörzsö, Aldijar és lánya, 1974; Ilen ulmas ik marij, Élt egyszer egy mari, 1975), Posthumus kötete a Túl-kajök (Tűzmadár, 1975), mely betetőzése a mari líra egyik legnagyobb alakja életművének. (A legújabb lírában érdekes színfolt V. Gorohounak, a Sketan Színház művészének költészete. Erkölcsi kérdések foglalkoztatják elsősorban. Üj formák keresése is jellemzi költészetét, mint azt legutóbbi kötete, a „Poetjal, női kornan pocselamut-vlak” (A költészet háza, Négysorosok, 1974) is bizonyítja. Irt rubajjátokat is, amellyel a mari folklór formai sajátosságait is vegyítette.) A modern mari dramaturgia is nélkülözi az igazán kiemelkedő alkotásokat. K. Korsunov „Ilös kornösto” (Életúton, 1960) c. drámája egy a háborúban elárvult gyermek felnőtté válását mutatja be, aki festőművész lett. Ez az első ilyen témájú mű a mari drámairodalomban, mely ráadásul sikerült is. Egyébként még mindig sok a történelmi témájú alkotás, míg a napjaink problémáival foglalkozó drámai alkotások eléggé sematikusak. A prózában is lassú a fejlődés. Az utóbbi egyikét évtized alatt alig akad egy-két jó regény. Ez utóbbiak közé tartozik Kim Vaszin „Usnömas” Egyesülés, 1956) c. regénye, mely a mariknak az orosz birodalomhoz való csatlakozását írja le a kornak és a témának történelmi szempontból is hű bemutatásával. A prózába Kim Vaszin és I. Oszmin közös kötete, a Seremet Sernuret (Sernur, drága föld, 1961) hozott új színit. Dokumentáris útirajzaik megismertetik az olvasót a járás történetével és jelenével, lakóit jól sikerült portrék mutatják be. Az utóbbi évtized leginkább érett műfajának a lassú fejlődés ellenére a próza, azon belül is a regény látszik. Érdekes megfigyelni, hogy a jelentős regények történelmi témájúak, melyek a népéletet, a néphagyományokat szinte szociográfikus alapossággal rajzolják meg, megadva ezzel a mű hátterét. Ügy látszik, ez bizonyul a legmegbízhatóbb tematikának. Kétségtelen, a 20-as, 30-as években orosz irodalmi minták alapján megírt fejlődésregények, az ipar, de elsősorban a mezőgazdaság szocialista átalakulásával egyidejűleg az emberi gondolkodásban is bekövetkezett változások ábrázolása idővel elcsépeltté vált. Ezen azért sem lehet csodálkozni, mivel sok író szinte kötelezőnek érezte ilyen témájú regény megírását. A történelmi témájú regények, melyek elsősorban a századforduló és az első világháború időszakát ábrázolják, egyúttal a mari irodalom pozitív hagyományait is folytatják. Így V. Ivanov, aki „Arszlan” (1970) a szovjethatalom létrehozásának történelmi előfeltételeit mutatja be. A regény főhőse egy árva gyerek, Micsu, akinek egy gazdag kulák fia helyett be kell vonulnia a cári hadseregbe 12 évre, s részt kell vennie a világháborúban. Micsu azonban megszökik, titokban hazatér, majd a polgárháború idején szűkebb hazájában harcol a szovjet hatalomért. Az utóbbi évek egyik legtermékenyebb írója A. Juzökajn, aki korábban 549
