Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 6. szám - Pusztay János: A mari irodalomtörténet vázlata

val. Káros hatással volt az irodalom fejlődésére az ún. konfliktus nélküli dráma elmélete, mely abból indul ki, hogy a szovjet társadalomban konfliktus csak a jó és a jobb között lehetséges. Ennek megfelelően álkomfliktusokat gondolnak ki a szerzők, nem csoda, ha minden művészi, esztétikai eredmény nélkül. Ezért aztán a drámákban helyet kapnak a dalok és a táncok, melyek éppen a koncepciótlanság miatt általában szinte önálló életet élnek, nem tudnak szervesen beleilleszkedni a darabokba. Sok dráma szereplői tökéletes szovjet emberek, ami aztán lehetetlenné tesz mindenféle konfliktust. Ezt a tényt még az objektivitással nem mindig megvádolható mari irodalomtörténet is elismeri. (Néhány nevet és művet az irodalomtörténeti hűség kedvéért megemlítek: Nyikolajev: Socsmo kecse (Születésnap, 1947), Mlande peledes (Virágzik a föld, 1951); N. Árban: Üdör süm (Lányszív, 1946; átdolgozva Kengezs jüd, Nyári éj, 1949), U mura (Űj dal, 1953); új név az irodalomban A. Volkov: Socsmo jalöste (Szülőfalumban, 1948), Kszenyija (1951).

Irodalom teremtéssel is felérő újjászületésnek lehetünk tanúi az 50-es évek közepétől, nem csupán a mariknál, hanem a többi kis népnél is. Az újrakezdéshez a kedvezően megváltozott politikai légkör biztosított lehetőséget. A személyi kultusszal való leszámolás következményeként rehabilitálták a mari irodalom klasszikusait (haláluk után), s újra, vagy első ízben kiadták műveiket.

Az irodalmi újjászületésnek kedvező kereteket biztosítottak. 1954 januárjától jelenik meg kéthavonta az Oncsöko. 1957 januárjától a Pacsemös (Darázs) című szatirikus folyóirat hetvenezer példányban. 1958 augusztusában megrendezték a Mari ASSR íróinak első konferenciáját. 1957-ben megalapították a Mari ASSR Népi írója, ill Költője címet, mellyel 1957-ben LekajnX, 1958- ban Nyikolajevet, 1960-ban pedig Kazakovot tüntették ki.

A kedvező fordulat megnyilvánul az új utak, művészi formák keresésében is. A prózában szatirikus regények, levél-regények, útijegyzetek, a drámában vígjátékok és történelmi drámák mellett vaudeville-k, a költészetben verses regények születnek.

(A költészet egyik témája még sokáig a második világháború. A háborút megjárt főhős életének ábrázolása azonban újat, a korábbi hasonló témájú poémákhoz képest nem hoz) Sz. Visnyevszkij: Piai — Boldogság, 1956; A. Kanyuskov: Ilömas vére — Az életért, 1957; M. Jakimov: Marij peledös — Mari virág, verses regény, 1961, ill. 1963).

A megállapodott irodalmi sablontól való eltérésre találunk példát T. Osz- min „Una” (Vendég, 1958) c. poémájában. A mű középpontjában egy parasztasszony áll, aki az Altajra települt fiát látogatja meg. Oszmin a hős-ábrázolásban mély érzéssel ragadta meg az egyszerű parasztasszony alakját, aki életében most első ízben hagyja el szülőfaluját. V. Szapajev „Kok soso” (Két tavasz, 1958) c. műve az iskolások elhelyezkedésének kérdését veti föl. Két ellentétes irányú sorsot ismerünk meg. Az egyik fiatal tovább akar tanulni, de öreg édesanyja kérésére otthon marad és a kolhozban dolgozik. A másik hős otthon maradna, de szülei akaratára tanulnia kell. Túl prózai, hétköznapi és tematikailag is elcsépelt ötlet az ember átalakulása a munka hatására melyet többen is témájukként vetettek fel. A művészi dolgatlanság, ill. megoldatlanság közös jellemzője az e témára írt variációknak (pl. Matyukovszkij: Csodra lüska, Zug az erdő, 1960).

A folklóron alapul még mindig nagyon sok mű. Kazakov „Socsmokusmo mlande” (Szülőföld, 1956) c. művében a népköltészetből vett szimbolikus alakok segítségével mutatja be a mari nép nehéz harcát a boldogulásért. A fol548