Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Pusztay János: A mari irodalomtörténet vázlata
A korszak, s az egész mari irodalom e három legjelentősebb alkotója mellett meg kell említeni a 30-as években három regénnyel is jelentkező Igna- tyevet (Vursz mardezs — Acélos szél, 1930—31; Tuan szändalök — Szülőföld, 1935; Szavik, 1934). Ignatyev is a korszak tipikus témáját dolgozza föl a Vursz mardezsban. A regény megszerkesztése nem sikerült, sok esetben a kalandregényre emlékeztet, A Tuan szändalök háborúellenes regény. Legfontosabb alkotása a Szavik, a mari irodalom első szatirikus regénye. Szavik a nincstelenek védelmezője, a népi bölcsesség, erő és vidámság megtestesítője, aki ravaszságával nevetségessé teszi a nép előtt a cári adminisztráció alakjait és a pópákat. A publicisztikus regény a századelő néhány aktuális kérdéséről mondja el szatirikus stílusban a véleményét; az orosz-japán háborúról, a vallásról, a cári Oroszország bürokratikus gépezetéről. Egyaránt jelentős a sokoldalú J. Jalkajn, a néprajzos irodalmár, költő és prózaíró tevékenysége. Alapvető irodalmi témája az új mari értelmiség kialakulása. Művészi munkásságának mintegy összegezése 1937-ben megjelent Onggo (Kör) című regénye, melynek második kötete vagy elveszett vagy megsemmisítették. A keleti marik szokásaiból, életéből megrajzolt háttér előtt körképet fest a cári Oroszország utolsó évtizedeiről. Bemutatja a mari faluban felvilágosító tevékenységet folytató forradalmi gondolkodású üzemi munkást, a városi börtönt és annak politikai foglyait, a politikai száműzötteket Szibériában, s a vidéki értelmiség helyzetét. A líra művelői között a régiek (Csavajn, Sabdar, Muhin, Mikaj) mellett új alakok léptek színre. Mind tartalmi, mind formai tekintetben újat hozott Ölök Ipaj és M. Kazakov költészete. A 20 esztendős Ipaj két év alatt öt kötetet adott ki (Peledme zsap — Virágzó kor, 1932; Rveze kommunar — Ifjú kom- munár, 1932; Joltasem —> Elvtársam, 1933; Kuröm muro — A kor dala, 1933; Me — Mi, 1933), valamennyit Moszkvában. Kezdeti termését még a túlzott retorika, a deklaráció jellemzete. 1934—37 közötti korszaka azonban értékes művekkel gazdagította a mari irodalmat. Talán legjelentősebb műve a már említett „Aktugan” c. poéma (1935), mely a mari népnek az orosz birodalomhoz való csatlakozásának (XVÍ. század) témáját dolgozza föl. Bemutatja a csatlakozás után bekövetkezett bürokratikus túlkapások kiváltotta nyugtalanságokat, az antifeudális mozgalmakat, melyeket 1583-ban a cári seregek kegyetlenül levertek és megtoroltak. A mari irodalomtörténet szemére hányja a szerzőnek, hogy nem hangsúlyozta ki eléggé a marik csatlakozásának haladó, pozitív voltát. Ölök Ipaj formai kísérletei új színt jelentenek a mari költészetben. Megkísérli meghonosítani a szonettet, a stanzát, a háromsoros versszakot, a klasz- szikus verslábak közül alkalmazza a daktilust, az anapesztust stfo. A klasszikus versformák azonban nem honosodtak meg. A költők szívesebben éltek a népköltészet kínálta formai lehetőségekkel. Jövan Korija, az első szovjet hangosfilm (Beutaló az életbe, 1931) főszereplője, nagyrészt önéletrajzi jellegű verseiben a múltat és a jelent állítja szembe egymással. Több versében üdvözli a marik megváltozott életét, köszönti a mari autonómiát. A forradalom és annak vezére, Lenin a központi lírai témája a prózaíróként már említett Jalkajnrtak. Lenin c. poémájában egy öreg küszle-játékos énekével köszönti Lenint. „Erge” (Fiú) c. poémájának magját a forradalom melletti vagy elleni állásfoglalás kérdése képezi. I. Oszmin a II. világháború előtt három kötetet adott ki (U tuköm — Ifjú 545
