Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 6. szám - Bella István: Röpirat (vers)

Hát ültesd, óvd, levelesedben, és munkáld meg, végre lehessen az ami: törvény, elesiég,

de szólj, verekedj, kíméletlen, mert mint kellett a félelemben szolga, kell az igaz beszéd.

Apám meghalt. Korán tanultam elválasztani, mi a jó s a rossz közös forradalmunkban.. Ki szélhámos, ravaszfcadó.

A lélek kapitalizmusát ezt kéne előletni végre, méhen kívüli magzatát rendünknek, de ki elvetélje,

társadalmunk még rafinált köldökzsinórok szövevénye — egy rángás már az idő méhe —

s polgárt szül, hatalomra, fényre, ki 'házat cserélt csak, nem hazát, s szülőjének lesz ellensége.

De szolgák még, s felszabadultak, születők, s születve szülők, országot csikartunk magunknak, szív mélyéig gyökerezet,

s én is, ki így érette támad, nélküle árván föOíbukok.

A jövőre nincs más magyarázat, csak mit a jelennek adott:

földet, gyárat, mindannyiunknak fiatalságot, forradalmat, lélegzetével holnapot,

fényétől elszerelmesedve kelnek tündöklő reggelekre a megtervezett nappalok.