Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - SZEMLE - Apáti Miklós: Ecce poeta: Ágh István
ez időszakban kínira, németre, oroszra, szlovákra fordították, a János vitéz pedig több mint tíz országban került kiadásra Párizstól, Berlintől Hannoiig és Taskentig. Három tolmácsolása — cseh, kínai, román — született a Ludas Matyinak, Prágában, Bukarestben, Moszkvában terjedelmes, több száz lapos Arany János-antológiák hagyták el a sajtót. Katona József remeke cseh, román meg szlovák közrvetítőre lelt, s Móricz fogadtatásáról a szomszéd népeknél hosszú cikket lehetne írni. Életművéneik legjavát hét vaskos kötet foglalja össze cseh nyelven, románul is van tekintélyes gyűjteményes sorozata a hatvanas évekből. Vitatársam, aki kezdetben azt állította, hogy a lengyel olvasóközönség túl városias, modern ízlésű a János vitéz és társai befogadására, az imént elsorolt adatok hallatára letette a fegyvert. Ám vajon leteszik-e a varsóinkratokói lektorok, lektorátusvezetők szintén? Üzleti szempontból kissé kockázatos lehet az effajta munka kinyomtatása, a műfordítót évekre lefoglalja, s talán a tisatéletdíj sem áll arányban fáradozásával. A lengyelül való megszólaltatáshoz azonban olyan műveilelődéspolitikai érdek fűződik, hogy véleményünk szerint e vállalkozás megérdemelné a magyar hivatalos támogatást. Ugyanez vonatkozik a tájékoztatásra, a megjelent fordításiköte- tek kritikai bemutatására. Prágában pár esztendeje egy tömör, adatokban gazdag kislexikon jelent meg hét évszázad magyar íróiról, csehszlovákiai hungarológusotk összefogásából. Mielőbb meg kéne teremteni ennek lengyel pártját, mint az alapvető, gyors, korszerű információszerzés eszközét! Annál is inkább, hisz az eddigi egyetlen lengyelre átültetett hazai irodalomtörténet épp 20. századi részeiben bizonyult merevnek, gyorsan avulónak. Túlzás lenne azt hinni, hogy az imént felsorolt hiányok teljességükben s aránylag gyorsan kipótolhatok. Még sincs ok a borúlátásra. A varsói, krakkói egyetemen, lendületesen dolgozó varsói kulturális intézetünkben, a hazánkban utazások során minden évben százak meg százak kerülnek közelebb nyielvünkhöz — közülük majd előlép az új műfordító-nemzedék. És közülük kell várnunk a jövendő olvasóit, akik többé-kevésbé már megértik a magyar novellát, regényt, verset. Támogatásukra nemcsak szótár kell, hanem egy-egy kétnyelvű kiadás is klasszikusainkból. Kétnyelvű Bánk bán, Csongor és Tünde, János vitéz, Toldi, Az ember tragédiája, Jónás könyve lengyel magyarázatokkal, utószóval — utópia ez? Azt hiszem olyan álom, amit a jövőben valóra kell váltanunk! NAGY MIKLÓS Ecce poéta: Ágh István A legnehezebbet kell a legelején kimondani ahhoz, hogy őszintén beszélhessünk valamiről; hadd írjam le sietve: legnagyobb élő költőink közt volna a helye. Életműve okán is, vérségi oknál fogva is. Testvérbátyja, Nagy László természetes módon fogadta őt öccséül, nem is csupán a születés közelsége és sorrendje miatt, sokkal inkább a mélyen együvé tartóztató erők felismerése volt az igazi ok. A fiatalabbak — egyre-többen — ugyanilyen okok miatt választják benne testvérbátyjukat. Nem dicséretnek szánom, nem is dicsekszem: testvérbátyámul fogadtam őt. Sok más, nála fiatalabb költőhöz hasonlóan. * Pedig sokáig nem is szerettem a verseit. Nem értettem, hogyan írhat le Nagy László testvére gyenge verset is. Honnan a hányavetiség látszata a fegyelem, a szigor, a feltétlen hatalmú teremtés közelében, Nagy László közelében? Ágh István már régóta nem ír, nem is írhat rossz verset. Már évek óta elérte azt, ami minden jelentős költőnek természetes sajátja: minden verse, minden leírt 475
