Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - SZEMLE - Nagy Miklós: Irodalmunk lengyel tükörben
Egy árnyalattal kedvezőtlenebb a helyzet legújabb líránk és drámánk megismertetése terén. Fölös számban kerülnek fordításra a színdarabok, de többnyire csak „papírszínház” jut nekik, nem igazi. A Szerzőjogi Ügynökség irodáiban várják a színigazgatókat, esetleg a folyóiratok lapjain. Az 1972 előtti premierek közül a Tótéfcat kell említenünk Thurzó Gábor egyik művével együtt (Advocatus diaboli). Ma már líránkat sem csupán Petőfi, Ady, József Attila neve fémjelezi a baráti országban, mert az utolsó évtizedben egy-egy Kassák meg Weöres válogatás mellett két antológia hagyta el a sajtót Illyés Gyulától. Nem feledkeznek meg a folyóiratok sem a kortársi magyar költészetről, aminek szép bizonyítéka a Nagyvilághoz hasonló arculatú Literatura na áwiecie egy reprezentatív száma 1975-ből. Benne nemcsak a már eléggé ismert Juhász Ferenc meg Weöres Sándor költeményei találhatók, hanem Benjáminé, Garainé, Nemes Nagy Ágnesé, Pilinszky Jánosé, Simon Istváné. Hiba lenne mellőzni ifjúsági irodalmunkat. A Pál-utcai fiúk vagy Móra Ferenc könyvei nem egy olyan európai vagy ázsiai országba eljutottak, ahol egyébként alig fordítanak tőlünk. A lengyel ifjúsági könyvtárak polcain ma ott állnak Szabó Magda Mády Iván, Tatay Sándor regényei, legföljebb azon szomonkodhatunlk, hogy Mándy odaát szinte kizárólag A locsolókocsi meg a Csutak sorozat szerzőjének számít. Szomorúsággal és iróniával átitatott, felnőtteknek szánt kötetei még nem akadtak átül'te- tőre — legalábbis e könyvészet lezárásáig. Teljes sötétségben tapogatózunk, ha élő irodalmunk lengyel visszhangját keressük, itt majd csak e bibliográfia beígért harmadik kötete segíthet. Addig is érjük be néhány eléggé valószínű föltételezéssel. Tudott dolog a Kelet-közép-európai népek egyfajta rossz beidegzettsége: egymás szellemi életével keveset törődnek, annál inkább ügyelnek a műre, amelyre Párizs, London avagy New-Yonk ütik rá pecsétjüket. Nincs másképp ez se nálunk, se északi barátainknál. Bármily sok érv szól manapság e szellemi magatartás — időnként akár divathóbortnak is nevezhetjük — ellen, eltűnését mégsem remélhetjük máról-holnapra. Magyarán: íróink ottani olvasótábora általában nem túl széles, kritikusuk osak elvétve akad. Persze van másik oldala is az éremnek. Ekkora tömegű, gyorsan reagáló tolmácsolásnak már van igazi fedezete; ez nem fakadhat felszínes barátkozásból, még kevésbé lehet hivatalos egyezmények következménye, néhány tollforgató vagy tudós egyéni megszállottsága. Végezetül írjuk ide legújabb li- teratúránk első lengyel ismertetőjének nevét. A tájékozott és termékeny történész, a fiatal Jerzy Nowak vállalta magára e szerepet egy 1967-ben közzétett munkájával (Űj tendenciák a magyar irodalomban.) 4. És mi maradt lefordítatlan? Ezt a kérdést lengyel részről is föltették, még hozzá a mienkéhez hasonló aggódó hangsúllyal. Éppen Sieroszewski utalt pár esztendeje arra, mennyire alászállt a kiadói érdeklődés 1960 óta múlt századi alkotóink iránt — Petőfitől eltekintve. Tucatnyi éve nincs már Jó/cai-kiadás, Mikszáthnak is mindössze két új megjelenését tartja számon a bibliográfia. Kemény Zsigmondnak, Vajda Jánosnak. egyetlen sorát se szólaltatták meg lengyelül! Még súlyosabb gondot jelent, hogy jó pár remekművünk közvetítése elmaradt, vagy csupán töredékek — ezek is régi, ma már hozzáférhetetlen antológiákban — állnak rendelkezésre. A Toldi, a Buda halála együtt a János vitézzel meg Az apostollal pusztán ilyen szemelvényekben olvasható, egyáltalán nem készült fordítás a Csongor és Tündéből, Bánk bánból. (Személyes de nem ellenőrzött értesülés szerint Lew Kal- tenbergh befejezte Katona József művének tolmácsolását, de kéziratának egyenlőre nincs kiadója.) Varsóból nézve jócskán akad még fehér folt 20. századi irodalmunk térképén is, s ezek közül hadd emeljük ki a három legnyugtalanítóbbat: Babitsot, Krúdyt, Móricot. A Nyugat vezéralakja pár versből és két novellából ismerhető meg, Krúdynál még ennyiről sem beszélhetünk. Gsak kissé jobb a helyzet Móricz Zsigmond esetében, akit elősorban három regénye — A betyár, Légy jó mindhalálig, Rokonok — reprezentál. ^ De nem céltalan dolog fölpanaszolni egy romantikus verses dráma meg népies költemények átültetésének elmaradását századunk utolsó negyedében? Vajon a forma s az időbeli távolság nem állít-e eleve legyőzhetetlen akadályokat? Nagyonis egyértelmű „nemet” mond a tapasztalat e kérdésre. Az Országos Széchényi Könyvtár egy új könyvészetéből (Magyarországi irodalom idegen nyelven. 1945—1968.) Igencsak meglepő és örvendetes tényezők derülnek ki. Megtudhatjuk, Vörösmarty mesedrámáját 474
