Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - TANULMÁNY - Dr. Marczali László: A közművelődésről
tanfolyamok szervezésétől a múzeumi történelemoktatásig, a rendkívüli irodalomórák szervezésétől a színházak iskola-aikcióiig. Valamivel nehézkesebb az iskolák „nyitása” a közművelődési lehetőségek felé, az intézményeinkkel való jó kapcsolat kialakítása irányában. Tapasztalható egyfajta — időnként jogos — idegenkedés a közművelődésben dolgozók pedagógiai felkészültségének megítéléséből, a közművelődési intézmények által nyújtott nevelési és ismeretátadási lehetőségek tervszerűtlenségéből adódóan. Jó példák vannak azonban az előrehaladásra is. A kérdés másik oldala az apró falvak, a kis települések kulturális ellátása. Ezzel kapcsolatban is sok téveszme van forgalomban, ezért kell kitérni rá. Evidenciának látszik, hogy apró településeken egy művelődési intézmény legyen, amely egyszerre szolgál iskolai, közművelődési és sportcélokat, azaz ellátja a művelődés alapfunkciót. Mindig is az iskola vagy a templom volt egy község művelődési életének centruma, anélkül, hogy különösebb irányelveket adtak volna ki komplex intézmények létrehozására. Az utóbbi évtizedek fejlődése okozott egy olyan fajta szemléleti torzulást, amely tagadja ezt az alapfunkciót, és úgy gondolta, hogy minden tevékenységnek külön épületet kell felhúzni. Amikor rájöttünk erre az evidenciára, már tudniillik, hogy egy épület egy időben több funkciót is elláthat, ákfcor az a nézet kapott lábra, hogy mindenhol így kell a kulturális ellátást megoldani. Azonban külön kell választani a dolgokat: városokban, ahol fejlett az infrastruktúra, nagy a lakóterület és a népesség száma, jogos igény, hogy a különböző tevékenységek különböző épületekben folyjanak. így lehet jól, szakszerűen berendezni, felszerelésben, személyi ellátásban alkalmassá tenni feladatának ellátására egy-egy épületet. Kis településeken és a nagy városok peremikerületeiben viszont a komplex intézmények létesítése a célravezető. Mindkét megoldás végső soron a művelődés egységét, a közoktatás és közművelődés kölcsönös nyitottságát szolgálja, különböző feltételek között, azonos módon. Apró falvak, kis települések, nagyvárosi peremkerületek kulturális ellátásának biztosítására tehát az az elképzelésünk — s ez nemcsak a kulturális ellátás specifikuma —, hogy művelődési alapfunkciókait ellátó komplex intézmények létesüljenek, s ezek tevékenységét egészítse ki a városi, szakosodott, jól felszerelt objektumok szolgáltatása. A komplex intézményekkel országszerte kísérletezünk. A kísérletek eredményeként júniusban kiadunk egy ideiglenes működési modellt, melyben az oktatási ágazattal közösen szabályozzuk működésük gazdasági, jogi és más feltételeit. Arról van szó, hogy az eltérő fejlődés következtében más szabályok érvényesek az iskolákra, mások a közművelődési intézményekre, s ezeknek összehangolása nehezebb feladatot jelentett, mint hittük volna. Mindenképpen gyors előrehaladást kell elérnünk, hiszen erre kötelez a kormány 1976-ban hozott 2021-es határozata is, amely minden területen az intézmények működésének ésszerűsítését írja elő. A másik kérdéscsoport a művelődési otthonokra vonatkozik. Közművelődési intézményrendszerünk legvitatottabb eleme a művelődési otthon. Vannak, akik feleslegesnek ítélik a tévé, könyvtárak, színházak és egyéb kulturális intézmények mellett, s vannak olyan nézetek, melyek szerint ez a közművelődés alapintézménye. Anélkül, hogy el akarnám dönteni ezt a vitát, véleményem szerint az igazság valahol középütt van. A művelődési otthon közösségi életünk olyan színtere, amelyet nem pótolhat más intézmény. Az a fő funkciója, hogy itt az emberek egymással találkozhassanak, s a kultúra élményeit együttlétük forrásából meríthessék. Erre rakódott rá a színházat, mozit, könyvtárat és más intézményeket pótló -tevékenység. Igaz tehát az, hogy nagyvárosokban, ahol ezek az intézmények külön kiépültek, a művelődési ház elvesztette ezt a funkcióját. A települések nagyságrendjében lefelé haladva azonban egyre nagyobb mértékben magában foglalja és megtartja. Tehát sem lemondani róla, sem abszolutizálni nem lehet. A másik gond, hogy állandóan a művelődési otthonok korszerűtlenségéről panaszkodunk. Ilyen kategorizálásokat lehet hallani, hogy volt nagyteremszemlélet, ezt követte a kiscsoportos szemlélet, most éppen az előtérhasznosítás van napirenden. Intézmények, épületek sajátossága az, hogy az idővel avulnak, hogy új elképzelések jönnek, melyekhez ideálisabb tereket is lehetne építeni. De ezt nem lehet a végletekig vinni, hiszen a művelődési házban folyó munkáról végül is nem a falak döntenek, nem ellenükre kell dolgozni, hanem köztük. Igaz az, hogy a megváltozott kulturális, társadalmi és gazdasági feltételeknek megfelelően megváltoztak a művelődési otthonokkal szemben támasztott igények is, s ezt a változást építészeti, berendezési változásoknak is kell követni. Dolgozunk, kísérletezünk ilyen tervek kimunkálásán is, de nem jelenti azt, hogy csak az így felépített épületekben folyhat jó munka. Tervezzük, hogy kiadunk egy jogszabályt, a művelődési otthonokkal kapcsolatban, ez azonban nem lesz egyenlő a művelődési 453
