Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - Fábián László: Minden ősszel van búcsú (elbeszélés)
képtelen vagyok megérteni, mire kell Feri bácsinak az a felébe tört légcsavar és ha majd évek múlva is ott látom kallódni udvarában, még ennyire sem, pedig ekkorra én is többet fogok érteni az egész históriából, többet a Kera által közénk hajított mondókából, amit ott adott elő először a haranglábnál: — dugd bele, húzd ki: lesz egy kicsi ruszki! Csucsori röhög a legjobban, talán még a szamár-rokonságot is megbocsátotta ennek az élesnyelvű fehérnépnek távolból követjük a kincskeresőket anyám este a bunkerban Pikiről, Pikinéről beszélt és azt mondta: fiúk van szerettem volna megtudni, vajon találkozott-e Piki oroszokkal, ha igen, hogyan játszódott le ez a találkozás Liza néni csak a magáét hajtogatta: — gyereket erre a világra? minek? az a Piki is elég rongy ember képtelen voltam fölfogni, miért tartja rongyembernek, ha egyszer olyan bátran nekivágott a szomszéd falunak, orosz tankok előtt biciklizett három kilométert nagyanyám Liza néninek helyeselt, de csak bólogatással a bunkerban — noha égett a petróleumlámpa — igencsak sötét volt, én mégis vállalkoztam a lehetetlenre: meg akartam keresni a piros erszényemet a benne csörgő húszfilléresekkel egészen pontosan, elő akartam venni a sarokban heverő holmiink közül, ahol talán a legsűrűbb volt a homály szívemben — okát nem ismertem — a gyanú homálya terjengett ezúttal, ha odafigyeltem volna, nyilván megérthetem, mit jelent, hogy eltörött a kereke, de engem inkább lukas pénzeim érdekeltek, az Izidorral kötött üzleteim eredménye, a pénzzé érett zsírosguba, nem pedig a korai megvilágosodás, amelyben időnként annyira elmaradottnak érezhettem magam, kivált Kera vagy Csucsori társaságában, arról nem is szólva, hogy a mindentudó Türüszre olykor szinte csodálkozva néztem föl nem tudtam odafigyelni csak a gyanú homálya terjengett szívemben és lassan rátelepült agyamra is a piros erszényt nem találtam nem volt ott, ahová reggel tettem, amikor utoljára megnéztem anyám semmit sem tudott róla nagyanyám sem húgom már aludt, ő különben sem merte elvenni az én holmiimat Liza néni viszont egyre hangosabban szónokolt — majd holnap világosban megnézzük anyám nyugtatása némi riadalmat keltett bennem: bizonytalanságot, tétovázást éreztem belőle legszívesebben ma este is kimentem volna anyámmal a bunker elé, de mert annyira elmerült a beszélgetésbe, szinte észre sem vette szándékomat, egyedül pedig úgysem eresztett volna, de nem is lett volna hozzá bátorságom tovább keresgéltem nagyanyám türelmetlenkedett turkálásaim miatt: — a ménkű durrogtasson a kölkibe, hát nem tudsz veszteg maradni? 414
