Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - Fábián László: Minden ősszel van búcsú (elbeszélés)
futás közben is éreztem a győzelem gazdag ízeit sóhajtanom kellett: csak ezek a sanda Türüsz Bakák ne kerülnének mindenütt az ember útjába — a fatökű az este nyaktatta muzsikáját, kihegedüli a gépágyúkból a golyót előttem állt és vigyorgott: krampuszban is láttam szebbet; de honnan a nyavajából veszi az ilyen szavakat, mint a „gépágyú”, és nem tudja megállni, hogy azonnal ne dicsekednék vele; szédít mindegyikőnket: Fikszit, Csücsörít éppúgy, mint engem, ide-oda futkos Kuncsiék és köztünk sandasága rámragadt — tudod, mit játszott? — a Holdvilágos körtefát, mindig azt erőlteti Türüsznek ugyan nincs kutyája, amit rám uszíthatna, de mégsem pancsolhatok be neki: erősebb, megverne; pedig ez a „holdvilágos körtefa” irgalmatlanul dühített valahol ritkásan ropogtak a fegyverek — nem fatökű Türüsz röhögött, észrevette, milyen nehezemre esett egyáltalán kimondani is ilyen csúfságot, aztán váratlan fordulattal elvágtatott a kertészház irányába sem azt nem tudtam megkérdezni, hová megy arrafelé, sem, hogy látta-e Fikszit és Csücsörít nyargaltam tovább Putyi bácsi szamara a bunker előtt legelészett, Kern az ajtóban állt és — mint mindig — öreganyjával feleselt, akinek csak átkozódásai bugyogtak föl a föld gyomrából, mintha valami vén boszorka sipítozna, de Kera állta, röhögött szemtelenül, mocskos szoknyáját a szél pipaszár combjára tapasztotta, sőt, ujjaival, szájával is csúfolódott, igyekezett minden áron gúnyt űzni nagyanyja neveléséből, akinek valószínűleg elfogyhatott a türelme — mint mindig — és már röpült is a ciroksöprű Kera, persze, félreugrott, a szamarat találta oldalba nem tudtam ellenállni a látványnak: csöndben figyeltem, amíg a lány odébb kullog a bunkertól — Fikszit nem láttad? — itt voltak azzal a hegyes pöcsűvel, meg akarták mászni a szamarat vigyorgott, mint a vágott vakarcs, amikor nagyanyám kiszedi a kemencéből — a fátum nem lehetett volna cinikusabb nála alighanem Kuncsiéktól lesi el ezeket a malacságokat, mindig az istálló körül sündörög most már nem tudtam volna, merre induljak (már-már azon töprengtem, lemegyek a kertészházhoz, megnézem, mi dolga akadhatott ott a Türüsznek, akinek egyébként mindenütt és mindig igen fontos ügyei voltak), amikor Keráék udvarában hirtelen fölbukkant Fikszi meg Csucsori és a kertalja felé tartottak másnap azok az emberek is bemerészkedtek a faluba, akik az éjszakát a bunkerokban töltötték: már senki sem gondolta komolyan a hosszabb bunkeréletet, senki sem lett volna jó vakondoknak, földi kutyának, drótféregnek, mindenki az állataira gondolt, a hűtlenül elhagyott jószágokra, azoknak enniük kellett, vigyázni kellett rájuk, hiszen — ha úgy van, ahogy a hírekben terjeng — az oroszok nem ismerik a magántulajdont 405
