Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám - Fábián László: Minden ősszel van búcsú (elbeszélés)

— aligha lesz itt búcsú mostanában, örüljünk, ha megmaradunk

nem értettem, miért ne maradnánk

— mért, mért?

valahogy nem akartam elfogadni nagyanyám borúlátását, megkérdeztem Fikszit, meg a Türüsz Bakát, mit tartanak a kérdésről: mindketten a búcsú mellett voltak, pedig nem beszéltek össze, Fikszi nem volt velem, amikor Tü- rüszt fölkerestem; mint mindig, Türüsz akkor is a színben volt (anyja nemigen tűrte a lakásban: „rosseb egye a rohadt kölkit, mindig itt van láb alatt, behordja a sarat, az ember nem győzi ezt a kurva követ mosni”), a satuba egy darab deszkát szorított be éppen és a vonókéssel kezdte faragni;

nem akartam a kérdést egyenesen föltenni, hátha kiröhögi marhaságomat:

— mit adsz, ha búcsú délután őrzök helyetted?

nem csodálkozott, nem röhögött, persze, hogy ott akart lenni búcsú délutánján a legények között, noha Kuncsi is, Gyuri is csak ugratták — fiatalabb volt náluk vagy két évvel

— kapsz egy ilyen puskát, amit most is faragok

— puska lesz?

(na ez éppen olyan kérdés volt, amilyet Türüsz nem szeretett: hogy a fenében nem látja valaki, hogy puska készül, amikor azt csinál? de hát ezeknek a kis hüléknek halvány dunsztjuk se a puskáról, ezeknek az is puska, ha egy letört szárazágra madzagot kötnek és a vállukra veszik, a Kuncsi meg még azokon a puskákon is röhög, amiket ő farag, mintha azok valami ócskaságok lennének, pedig mindegyiknek sima a tusa, mint a lányok arca — üvegcseréppel vakarja simára)

föltettem tehát a következő ügyetlen kérdésemet:

— lesz búcsú, mit gondolsz?

azonnal meg is bántam, hogy ilyet kérdeztem és lekaptam kíváncsi tekintetemet Türüsz fontoskodó képéről, mert az jutott eszembe, most majd mindenkinek elpletykálja, hogy nála jártam és ökörségeket kérdeztem, de olyanokat, hogy neki a füle is ketté állt az álmélkodástól (Kuncsi erre majd megragadja két fülét és irgalmatlanul húzza kétfelé; vigyorogtam) és engem csúfolni, bosszantani fognak, kivált Fikszi meg Csucsori, azok értik a legjobban —

Türüsz azonban váratlanul másként ítélhette meg kérdésemet:

— búcsú nálunk minden ősszel van

a húszfilléresek ehhez a búcsúhoz kellettek nekem, hogy végre akkor üljek a ringlisre, amikor akarok, vehessek, amikor akarok és azt, amit akarok templomból hazafelé jövet, ahová nagyanyámat szoktam elkísérni; olykor a nyakamba akasztottam nehéz nyakláncomat és megmutattam magam családomnak : ki-ki a maga módján regált:

— a ménkő a maskarádba

— vedd csak le, még szétszakad a madzag, aztán mászhatsz utána

— add ide egy kicsit, hadd vegyem föl én is

ezek, természetesen, csak az emlékeim és gondolataim voltak, igyekeztem részt venni a kiköltözésben is; a csomagolás nem volt valami túlságosan nagy dolog, hiszen csak két párnát és két dunyhát vittünk ki, azokat a ronda vörös huzatúakat, amelyeket anyám nem sajnált a szalmára tenni sem, és vittünk még némi ruhafélét, meg kenyeret, sonkát, ami még volt, hiszen a második disznót nem tudtuk és már nem is tudjuk levágni: a múlt héten megdöglött, elástuk a kertben a gödörparton, azazhogy inkább már a gödörbe; nagyanyám még meg is siratta, mert ő etette és ő bízott benne a legjobban; for399