Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 4. szám - TANULMÁNY - Ágostházi László: Műemléki együttesek védelme falun

Pályája az 1920-as években indult. Budapesti, majd bécsi tanulóévei után Párizsban, Koppenhágában gyarapította ismereteit. A 20-as évek végétől napjainkig állandó szereplője volt a fontosabb hazai és nemzetközi kiállításoknak. Egyéni, rendkívül invenciózus művészetének megbecsülését számos rangos kitüntetése jelzi. 1948-ban Kossuth-díjat kapott, 1953-ban érdemes művész, 1959- ben kiváló művész lett. 1958-ban elnyerte a brüsszeli világkiállítás nagydíját. Kiállításai sorából kiemelkednek itthoni gyűjteményes kiállításai, a Velencei Biennálén és a Római Magyar Intézetben történt bemutatkozásai. Szentendrei és győri állandó kiállításai igen nagy szolgálatot tesznek művelődésünk ügyének. Megkapó erejű, színes, a szép és értékes emberi tulajdonságokra ráéreztető alkotásaival mindenki számára van mondanivalója, s e mondanivalót meg is értik.

Ő magát kerámikusnak és szobrásznak tartotta. Valóban az is volt. Ha mintázásra adta a fejét, nagyszerű plasztikai érzékről tanúskodó csodálatos ihletésű alkotások kerültek ki a keze alól. Gondoljunk csak samottból mintázott munkáira. Benne a kerámikus és a szobrász szerencsésen egészítették ki egymást. Káprázatos dekoratív érzék s komoly szobrászi tudás, szárnyaló fantázia s rendkívül nagy művészi felelősségérzés művészetének jellemző vonásai. Szigorú volt önmagához, sikerületlennek tartott munkáit összetörte. Ih- letője mindenekelőtt a népművészet, de a művészet minden olyan korszaka nagy hatással volt rá, amelyben a művészi szándék dekoratív módon nyilvánult meg. így mély nyomokat hagyott munkásságában a középkor művészete. Életműve gazdag és sokszínű. Monumentális dekorációs feladatoktól kis zsá- ner figurákig, szépséges edényekig terjesztette ki műfaja határait. Eszközei, technológiai és művészi eszközei egyaránt a legegyszerűbbek. Távol állottak tőle a mázakkal végrehajtható bravúrok, a divatos formai próbálkozások. Mindig önmagát adta, őszintén, tiszta szívvel, s remélte, hogy közönségének örömet szerez. Vállalta annak kockázatát, hogy korszerűtlennek tartják. Következetesen, szigorúan végigjárt út volt az övé. Az annyira szeretett mesterség megedzette. Az ember alig hihette, hogy törékeny alkatával egy-egy nagy munkája készítésekor egyszerre több mázsa agyaggal képes lesz megbirkózni.

Hatalmas életművét Szentendre városára hagyta. Azt akarta, amit csinált maradjon együtt és legyen mindenkié.

Kovács Margittal a magyar kerámiaművészet egyik nagy mesterét vesztettük el, aki sokszínű, páratlanul gazdag, emberközpontú, mindig őszinte művészetével, sokoldalú műveltségével, kiváló emberi tulajdonságaival kimagaslott kortársai közül.

BOBROVSZKY IDA

376