Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)
megcsigázzátok? Hogy keréken törjétek apróra a csontjait? Te bolond. BEOVULF: Hisz nem tud aranyat csinálni. Csaló. GONTRAN: És az ördög cimborája. CLODIUS: Van ami fontosabb az aranynál. Az élet. HATTO: És van, ami az életnél is fontosabb a te korodban. A nyugodt halál. Nem árt, ha gondolsz erre. CLODIUS: Én az életre gondolok. Az örök életre. HATTO: Én is, felség. CLODIUS: Nem ugyanarra gondolunk, érsek. (Hermonhoz): Itt van? HERMON (üvegcsét vesz elő): íme, felség. CLODIUS (elveszi, odamutatja Hattónak:) íme: a halhatatlanság. ECTOR (riadtan): Méreg? CLODIUS (elmosolyodik): Mondd meg nekik, Hermon. , HERMON: A király meg én: rátaláltunk az élet vizére. Az elixirre, amely megállítja az öregedést és örök időkre konzerválja az emberi testet. (Csend.) GODIVA: Mi az isten! (Csend. Mindenki az üveget bámulja.) CLODIUS: íme, a szellem diadala az anyag fölött. Az ember diadala a romboló idő fölött. Mit szóltok hozzá? (Szünet.) HATTO: Uram, ez az ember csaló. CLODIUS: És ha nem? GONTRAN: Ez a dolog nem Istentől való. CLODIUS: Ha nem sikerült. De ha mégis? (Hattóhoz): Lehet az ördög erősebb Istennél ? HATTO: Mit tudsz te Isten szándékairól? CLODIUS: És te? Ne legyen az, ami nincs? Ez nem Isten szándéka. Már tisztáztuk. GONTRAN: Gondolj Ádámra, ki evett a tiltott gyümölcsből és halált evek. CLODIUS: Ádám tudós lett és meghall. Örököltük a tudást — és mi is meghalunk. Mit ér a tudás halhatatlanság nélkül? Megpróbálni helyreállítani az egyensúlyt — ez megér némi kockázatot. Rulon? RULON: Megér némi kockázatot, uram. BEOVULF: Csalás. CLODIUS: Hermon tudós. Láttam, hogy dolgozik. Segítettem neki. És most kipróbáljuk az élet vizét. Én fogom kipróbálni. (Csend.) ECTOR: És ha méreg? CLODIUS: Akkor tévedtünk. Kiadod nekik Hermont, ők megégetik. Te pedig király leszel. Rulon? RULON: Király lesz, uram. ECTOR (az üvegért nyúl): Hadd tegyem én, apám. CLODIUS: Szeretnél halhatatlan lenni? GODIVA: Nekem add. CLODIUS: Te is féltesz? (Csend.) Nem. Ezt nem lehet. (X főurak felé): De talán közülük valaki. Na? Ki szeret engem? Hatto érsek? (Nyújtja az üvegcsét, az érsek hátrál.) Gontran? Vagy te, Beovulf? Lisolfus? (Ugyanaz a játék.) BALOR (nyúl az üvegért): Majd én. Szívesen lennék halhatatlan. LISOLFUS (szájonvágja): Hülye! CLODIUS (szomorúan): Nem bíztok a tudományban. Vagy bennem? Mindegy. Akkor hát: halhatatlanná kell lennem. Rulon? RULON: Halhatatlanná kell lenned, uram. CLODIUS (Hermonhoz): Azonnal hat? HERMON: Azonnal felség. CLODIUS (Ectorhoz): Rád bízom Godi- vát. Ne légy mostoha hozzá. (Felemeli az üvegcsét): Nézzétek. Benne az örök élet. Itt, vagy a túlvilágon. Meglátjuk. (A fény felé tartja): Tiszta — mint a bánat könnyei. És átlátszó — mint a hazugság. (Kihúzza a dugót, beleszagol): Szagtalan, mint a lappangó árulás. (Hirtelen kiissza az üvegcse tartalmát.) És íztelen ... mint a szánalom csókja. (Hátradől a székben, lehunyja a szemét. A többiek körülveszik. Hermon fogja a pulzusát.) GODIVA: Férjem... Hallasz engem? ECTOR: Apám. Szólj, apám! (Clodius mozdulatlan.) HATTO: Meghalt! GONTRAN: Az Isten ujja! Ugye, megmondtam! LISOLFUS (harsogva nevetni kezd): Nesze neked, élet vize! 319
