Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Ladányi Mihály: Égő liftben (Vers)
LADÁNYI MIHÁLY Égő liftben Némán, feltartott kézzel állok itt égő liftben, mely lefelé halad. Ott fent a napsütés, lent az eltűnés alagsora. Hány emelet még? Lassanként ez se fontos. Elsuhanó alakok a liftajtók előtt, mind fölfelé utazna, föl a fénybe — Itt meg illúziótlan testem utazik, törvény szerint megtrágyázni a földet. Születtem sónak, jókedvet ízesíteni, születtem színnek, hangnak, tapintás gyönyörének, itt jártam simogatásra kész tenyérrel, az örömöt akartam felmutatni vele. De mindig szél fújt és eső esett, bírák, gyámok és őrök ültek mellém. Hát csak a tévelygés örömei maradtak, kocsmák, szerelmek, és persze álmok, hogy eljön az a kor, azért is, eljön. Csakhogy nincs kedvem már a jakobinust játszani. A lázadás dala rossz fogként hull ki számból. Közöttetek? Hiszen feltartott kézzel ti is velem utaztok, s folyton rám kiabáltok, ne keltsek pánikot ebben az égő liftben. GI'.S/.LEK MAKI A: MiANYEGZÖ SZAMARK.AN DD AN 303
