Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - SZEMLE - Borbély Sándor: Pillanatfelvétel Rózsa Endréről
nek ajánlott költeményében, mondhatni, egy lírai sci-íiben, meglepetésszerű erővel képes felvázolni, ahogy „a tárgyak / túlcsordulnak önmagukon” (A dolgok rémuralma). Ez a szatirikus szemlélet időlegesen a költő benső énjében is meg tudja teremteni az eszmény és a realitás máshol hiányolt egységét (minderre második verskötetének Ko- lombusz íojása-ciklusa eklatáns bizonyíték). A kezdő pályaszakaszon épp ezért érezni még művészi ernyedettséget ott, ahol a valóság feloldatlan és nem totalitásában felfogott ellentmondásosságának költői átélésében a nyelvi túlzsúfolással igyekszik erőt mutatni az ifjú lírikus. Ilyenkor alkotói önfegyelme meglazul, szószaporításra csábul. S ez a pleonaz- mus egyenesen gátolja, hogy önmagába mélyebb bepillantást engedjen, és leginkább tárgyias-leíró stílusában olyan lelki felfedezéseket tegyen, amelyek egyéb tartalmi vonatkozásokban magyarázatot adnának. A poétái lehetőségeit még csak próbálgató Rózsa Endre ekkor nemegyszer hajlamos volt arra, hogy főleg részleteiben terítse a dolgokat, elemekre bontsa, majd nagyítsa, de az ösz- szefogásra már nem mindig maradt energiáiból, türelméből. Mindez részben vonatkozik azokra a költői megnyilvánulásaira is, amelyekben „örökségével” vet számot, kezdetben bizony nem kis egyoldalúsággal: „nékem e földön kérdezni van csak okom / a választ nem tagadom / hanem aki még kérdezni sem tud / hogy értené meg mire nincs válaszom” (Örökség). A felkészületlenségtől való irtózás nyilván lehet itt sajátos gondolat- és versszervező. Kiváltság-tudatának értelmezési tartománya azonban annyira tág, akárcsak illúzióvesztésének indokoltsága kötődéseinek eloldásában: „nincs mese föl kell gyújtanom gyermekkorom / apáink nyarát bátyáink ifjúságát [ hogy hamu lesz porig hamu / csak ez a tűz nem ábránd” (Jöttem az úton). Ha úgy tetszik, a megmásíthatatlan történelmi determináció elleni ágálás jut itt egyéni interpretálásban érvényre. A visszafelé nyomozás értelme, haszna még kétségesnek tűnik a költő előtt. Idővel azonban Rózsa Endre azok közé sorakozik fel, akiknél mind fokozottabb a történelmi felelősségérzet, a historikus érzékenység. Nemcsak hangulataiban, szituációleírásaiban, hanem viszonylag sok történelmi fogantatású költeményében folyik a múlt felkutatása, értelmezése, minősítése. Amíg kezdetben nem volt minden esetben világos, követhető és nyilvánvaló a történelmi tanulságok levonása, egyszer-másszor átgondolatlannak is látszhatott az analógiák jelenbe vonul tatása, addig ugyancsak feszesre komponált második verseskönyvének (Senki ideje, 1974) változatlan „történelemszünet” tudatában-kedély- állapotában jelentékeny szerepet kap a múlttal való társalkodás, a kapcsolódásigénye és megfontoltsága, s egyáltalán kiemelkedik az időélmény fontossága. A korábban motiválatlannak tűnő, inkább homályos nosztalgiaszerűségnek vehető, érzelmi jellegű hagyománytiszteletét kezdi egyértelművé tenni a forradalmas múlt iránti elkötelezettség, az értelmes és etikus élet hitvallására épülő létszemlélet. A többi fiatal költőhöz hasonlóan, mintegy tendenciózusan, Rózsa Endre is jobbadán a századokkal ezelőtti történelemhez fordul (vesd ösz- sze A forradalmak királya-ciklus verseit). Nemzedékének egyik sajátos „mítosza” él nála is; Dózsa György alakját, „a kínban rettentően megülőt” hívja elő (Dózsa döntése), az ő moralitása gyújtja ismételten fel képzeletét. Rózsa Endre szemléletben is túljut a megemlékezés vagy éppen a felidézés merev lírai állóképén. Elemzések során tisztuló viszonyulásról van itt szó: a bukás, a vesztés lehetősége és a forradalom folytathatósága, folytonossága — mindez együtt a történelmi hagyaték és konzekvencia. Az ünneplés kényelmességével, a kegyelet közönyével és mechanikusságával szemben őszinte kollektív cselekvést áhít.. A múlt megfigyelésében külön helyet kapnak nála a tömegek képzetei. Mind előbb a huszitáknak, mind később a ter- cináiban megjelenő kuruc szegénylegényeknek feladatul voltaképp a forradalmi hit értelmes megtartását szánja. Közben a história feldolgozásában egyre közeledik a legújabbkori eseményekhez, rendre a XIX. századot faggatja újabb tanulságokért, legutóbb történelmi arc- képcsarnokába került Széchenyi is. De kiváltképp Petőfi nagyságának és külö282
