Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 3. szám - TANULMÁNY - Kissné Nagypál Judit: Műemlékvédelmünk eredményei és gondjai Sopronban

A félreértést — hivatkozva a negyven évvel ezelőtti bírálatokra — azzal is lehet magyarázni, hogy az illegális párt sem értett mindenben egyet a művészekkel, s bármily fájdalmas, közülük éppen a legtehetségesebbekkel (példa: Derkovitsról éppúgy lemondott az illegális párt, mint Dési Huberről vagy irodalmi példát említve: József Attiláról.

Azt azonban már akkor világosan látták a csoport tagjai, hogy a mű nem lehet szépelgés, csak formai játék kiélése. Háy Károly szerint (az 1936-os tárlaton öt, a mostanin két képe látható) „az újrealista formának szervesen kell kinőnie az újrealista tartalomból”, s az elkötelezett művésznek ábrázolnia kell „az életnek a természet és a társadalom összefüggéseiből kibontakozó mozgását”. Már a bemutatkozó tárlat katalógus-előszavában hangsúlyozták, hogy nem becsülik le az elődök formaproblémáit.

Később Dési Huber egyik cikke ugyancsak megerősíti ezt a felfogást: „tanulmányozni, felszívni a festészet eddig ismert eredményeit, kutatni a mesterség aktuális problémáit és átélni, átérezni a világnak, társadalomnak, természetnek azt a részét, mellyel egynek érezzük magunkat, s melyet közvetlenül kifejezni kívánunk...” Azt is vallotta, hogy a művészetnek „teste-lelke modern kell hogy legyen”.

Az újrealisták csoportja tehát korántsem volt azonos azzal a — polgári bírálók rajzolta — torzképpel, amely azt próbálta sugallni, hogy csupán egy agitációs csoport

GOLDMAN GYÖRGY: EMLÉKMŰ (rekonstrukció)

264